Hétvégi krónika szövegben, képben

2019-09-10 12:13:50
Kisvárda FC

Nem zártak rossz fordulót a korosztályos bajnokságban szereplő csapataink.

Ugyan az NB I-es kisvárdai csapat nem lépett pályára az előző hétvégén, mégis mozgalmasan teltek az elmúlt napok. A többi, az MLSZ versenyrendszerében szereplő csapatunk ugyanis fellépett – a megyei I. osztályban szereplő második számú gárdától kezdve valamennyi korosztályos együttesünkig.

A tíz lejátszott mérkőzés mérlege nyolc győzelem és két vereség. Igazi kuriózumot jelentett, hogy mind a három lánycsapatunk (U19, U16, U14) nyerni tudott, az NB I-es U15-ös és U14-es legénységünk pedig három fordulót követően is százszázalékos. Az első bajnoki meccsüket játszó U12-esek és a nagypályán debütáló U13-asok is sikerrel estek át a tűzkeresztségen. Második sikerét is megszerezte az U17-es csapatunk, vereséget csak az U19-esek és a megyei bajnokságban szereplő Kisvárda Master Good II szenvedett.

A hétvége krónikáját visszanézhetik a honlapunk híradásaiban, az U19 és U17-es, az U13 és U12 és a megyei bajnokságban szereplő csapatunk mérkőzéseiről fotógalériát is találnak a Médiatár menüpontban. Valamennyi korosztályos csapatunk meccseit, sorsolását, a mérkőzésekről szóló beszámolókat és a képtárakat az Utánpótlás/Eredmények menüpontban lehet tallózgatni.


next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló