Vereség az osztrákoktól

2025-03-19 22:18:53
Kisvárda FC

Nem kezdte jól Európa-bajnoki elitkörös selejtezős szereplését a magyar válogatott.

A 2021-es magyar–ukrán női világbajnoki selejtező után férfivonalon is lejátszották az első hivatalos, nemzetek közötti mérkőzést a hetedik éves Várkerti Stadionban. Beugróként lettünk az egyik helyszín az U19-es Európa-bajnoki selejtező elitkörének 1. számú csoportjában, és szerda este a mieink az osztrákok ellen léptek pályára.

Nem kellett sokat várni az első fiú válogatott gólra sem a Várkertben, éppen letelt az első perc, amikor az osztrákok megszerezték a vezetést, majd alig negyedóra eltelte után már 3–0 volt oda, A kezdeti megilletődöttséget a vasárnap még soroksári színekben a Kisvárda ellen szereplő Szabó Szilárd szépítőgóljával kezdték levetkőzni a mieink, de mielőtt visszajöhettünk volna a meccsbe, Kuzma Hunort közvetlenül a szünet előtt kiállították. A második félidőben emberhátrányban jobban játszottunk, de nem változott az eredmény, 3–1-re veszítettünk. Ekkor már pályán volt a mindössze 16 éves Bősze Levent is, aki két éve ugyanitt lett a Szomszédvár-kupa U14-es torna gólkirálya a DAC futballistájaként.

Szombaton a dánokkal Nyíregyházán játszanak a magyarok, akik kedden az Izland elleni mérkőzéssel térnek vissza ismét Kisvárdára. A kezdés 15 órakor lesz.


U19-ES EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐ, ELITKÖR, 1. CSOPORT, 1. FORDULÓ

MAGYARORSZÁG–AUSZTRIA 1–3 (1–3)

Várkerti Stadion, 600 néző, V.: Levy – izraeli (Ben-Hur – izraeli, Djuricsics – szerb)

MAGYARORSZÁG: Yaakobishvili Á. – Kuzma, Fenyő, Kaczvinszki – Varga Z. (Bősze, a szünetben), Somogyi Á. (Farkas P., 84.), Kern (Hornyák Cs., a szünetben), Németh H., Girsik A. – Szabó Sz. (Molnár Cs., 84.), Mondovics (Kenesei N., 72.). Szövetségi edző: Jeremiás Gergő

AUSZTRIA: Hamzic – Roka, Zabransky, Schuster (Spalt, 68.), Markovic (Pirker, 90.) – Feiner, Striednig, Brandtner (Vojic, 88.) – Wurmbrand (Mankan, 68.), Grgic, Adejenughure (Zivkovic, 68.). Szövetségi edző: Oliver Lederer

Gólszerző: Adejenughure (0–1) az 1, Grgic (0–2) a 14., Adejenughure (0–3) a 17., Szabó Sz. (1–3) a 37. percben

Kiállítva: Kozma a 45. percben


A másik mérkőzésen: Dánia–Izland 2–0



next match
Budapest Honvéd
Kisvárda Master Good
Budapest, Bozsik Aréna
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-11 17:00
Merkantil Bank Liga, 28. forduló