Vendégszereplés a Dunamenti Ligában

Gyermekszekciós csapataink közül ezúttal az U7-es és az U8-as legénység lépett pályára.
A hosszú hétvégén nem voltak szövetségi szervezésű tornák a kis korosztályokban, így május elsején a legkisebbek használták ki a lehetőséget a játékra.
U7: Hajdúböszörményben 14 csapatos tornán ismerkedtek a gyerekeink a 4+1-es felállási formával, és az idegen ellenfelekkel. Két csapattal szerepeltünk, hogy minél több gyerek játéklehetőséghez jusson. A torna nemzetközivé vált, hiszen ukrán, román és szlovák csapatok is szerepeltek rajta. A nagy melegben mindent beleadtak a srácok, mindkét csapatunk nagy lelkesedéssel játszott. A fehér csapatunk mindössze egy vereséget elszenvedve végeredményben a harmadik helyet szerezte meg.
U8 (borítófotónkon): Az egy évvel idősebbek a környékbeli tornák után kicsit messzebbre merészkedett, és Budapesten a Dunamenti Liga aktuális fordulójában szerepeltek, olyan csapatok ellen, amelyekkel eddig nem találkoztunk. A hosszú utazás és az ismeretlen körülmények nagyban befolyásolták a gyerekek teljesítményét. Láttuk, hol tartanak az ellenfeleink, és nekünk hová kell eljutnunk. Mindent megtettek a pályán, ami a hatodik helyezéshez volt elég, de lesz ettől sokkal jobb is!

