Végre bajnoki!

Hosszú felkészülést követően a Hatvan elleni vasárnapi hazai bajnokival kezdi meg 2025-ös szereplését NB III-as tartalékcsapatunk. BEHARANGOZÓ
Hosszú felkészülés – amibe a tíznapos törökországi edzőtáborozás is belefért – után megkezdi szereplését az NB III Északkeleti csoportjában a Kisvárda Master Good II. Tartalékcsapatunk három veretlenül megvívott mérkőzéssel zárta a bajnokság 2024-es szakaszát, a Füzesabny (3–1) és a Cigánd (2–1) elleni győzelmekkel, valamint a bajnoki címre törő Karcag elleni idegenbeli döntetlennel (2–2). Utóbbi két mérkőzést már a bajnokság második körében játszották, így aztán a Hatvan elleni vasárnapi (kezdés: 11 órakor) hazai fellépés már a 18. fordulóban esedékes.
„Végre bajnoki! – sóhajtott fel tartalékcsapatunk edzője, Törtei Tamás. – Hosszú felkészülésen vagyunk túl, úgy érzem, sokat léptünk előre mind egyéni, mind csapatszinten, de tudjuk, a puding próbája az evés. Masszív, párharcerős csapatot fogadunk vasárnap. Ennek ellenére nem lehet más célunk, mint a győzelem! Ősszel kiegyenlített mérkőzést játszottunk Hatvanban, bízom a srácokban, biztos vagyok benne, hogy mindent megtesznek a sikerért.”
Az őszi keretből Cigándra távozott Racskó Márk, érkezett viszont két nigériai fiatalember, az egyaránt 18 éves Ridwan Popoola és Abdullahi Kamal, akik az edzőmeccseken kedvező benyomást tettek, és a vasárnapi meccsen is szóba jöhet a játékuk. Ősszel 0–0-ra végzett egymással a két csapat Hatvanban.
NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 18. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD II (8.)–FC HATVAN (14.)
Várkerti Sporttelep, vasárnap, 11.00
Vezeti: Tóth Tamás (Szabó Ferenc Szilárd, Vilmányi Simon)

