„Várjuk tizenkettedik játékosunk segítségét”

2021-11-06 15:18:32
Kisvárda FC

Interjú Joao Janeiróval, csapatunk vezetőedzőjével az ősz mérkőzése előtt – BEHARANGOZÓ.

Ha a Ferencváros a magyar Porto, akkor a Kisvárda Portugáliában melyik csapatnak felel meg?

A Moreirensének. Az is egy kisvárosi klub – felelte kérdésünkre Joao Janeiro, csapatunk vezetőedzője, a vasárnapi Ferencváros elleni mérkőzés kapcsán vele készített interjú első kérdésére.


A Moreirense meg tudná verni zsinórban kétszer a Portót?

Kizárt dolog.


És a Kisvárda a Ferencvárost?

Meg. Akár háromszor is. Az a célunk, hiszen a bajnokság során háromszor találkozunk a Fradival, és minden meccsen a győzelem reményében lépünk pályára. Persze, ez nem ilyen egyszerű. A futballban éppen az a gyönyörű, hogy háromféle eredmény születhet egy mérkőzésen, akkor is, amikor Dávidok és Góliátok találkoznak egymással. Nem kérdés, ebben a szereposztásban mi vagyunk a Dávid, hiszen a mezőny egyik legkisebb költségvetésű klubjaként találkozunk a legtehetősebbel.


Egy portugál játékos, Jota ezen a héten már szomorította a Ferencvárost, hiszen a Celtic színeiben gólt szerzett a csütörtöki Európa-liga-csoportmérkőzésen. Egy másik portugál is örülhet még ezen a héten a Fradi ellen?

Nagyon remélem, hogy én is borsot tudok törni a ferencvárosiak orra alá, de ebben a felállásban nem én vagyok a főszereplő. Nem rajtam múlik, vagy ha igen, akkor csak nagyon kis részben, hogy mi történik majd a mérkőzésen, a főszereplők a játékosok, nekik kell mindazt megvalósítaniuk, amit elterveztünk.


Érez-e magában különös feszültséget a Ferencváros elleni meccs előtt, illetve az öltözőben tapasztalt-e valamilyen vibrálást ennek kapcsán?

Különösebben nem, sem magamon, sem pedig a játékosokon, talán majd a mérkőzés napján. Az természetes, hogy a média úgymond felkapta a mérkőzést, és a Ferencváros miatt felfokozott a várakozás. Tudjuk, a Fradi elleni nagyon nehéz mérkőzés lesz, de a heti ritmusunk ugyanolyan volt, mint máskor. A szezon során a játékosok már megmutatták, hogy mire képesek, értelemszerűen mindenki játszani akar, és a Fradi ellen is bebizonyítani ugyanazt.


Minden meccs és szituáció más, de mégis: mutat-e az valamit, hogy míg a Fradi a Zalaegerszeg és az MTK elleni meccseken hazai pályán összesen egy gólt szerzett, addig mi ugyanezen csapatokkal szemben, ugyancsak itthon, kilencet?

Azt, hogy a Fradi egyetlen gólt szerzett azon a két meccsen, az az ellenfelünk dolga. Hogy mi ennyire eredményesek voltunk a legutóbbi két tétmeccsen, annak viszont nagyon örülök, és mutatja, a szezon kezdete óta folyamatosan fejlődnek a játékosok. Úgy tűnik, most már képesek vagyunk bármilyen szituációban jó döntéseket hozni. Az sem mellékes, hogy a két csapat jelenlegi gólkülönbsége között nincs lényegi különbség, hiszen mindkét csapat húsz gólt szerzett – igaz, ezek közül a Fradi többet is büntetőből, egyet ugye ellenünk, míg mi egyetlen tizenegyest sem lőhettünk még –, és a Fradi csak eggyel kapott kevesebbet, kilencet, mint mi. Az is igaz, ellenfelünk eggyel kevesebb meccset játszott tőlünk.


Úgy tűnik nagyon sok a jó formában lévő játékosunk. Nagy fejtörést okoz kijelölni a kezdő tizenegyet?

Igen, de ez az a probléma, amit minden edző szeretne a világon. Valóban, sok a jó passzban lévő játékosunk, közülük kell kiválasztanunk a legmegfelelőbb csapatot.


Sokan az ősz mérkőzésének tekintik a vasárnapi összecsapást. Ön is így tekint rá?

Ha azt vesszük, hogy a költségvetéseket tekintve az egyik legkisebb játszik a legnagyobbal, akkor nem feltétlenül, de a tabellán elfoglalt helyezések miatt mégis. Mindenki ezt a meccset várta Kisvárdán, ezt a legjobban az mutatja, hogy napokkal ezelőtt eldőlt, telt ház lesz. Különleges és izgalmas mérkőzésre van kilátás, amelyen várjuk a tizenkettedik játékosunk, a közönség segítségét. Mindeközben sosem feledjük szurkolónk közelmúltban elhunyt kislányát, Annácskát, érte is játszunk vasárnap.


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló