Van, ki az első helyen áll

2019-11-05 11:03:53
Kisvárda FC

Heti összesítő: öt győzelem, három döntetlen és két vereség a kisvárdai mérleg.

Miután a múlt héten iskolai őszi szünet volt, utánpótláscsapataink mérkőzései nemcsak a hétvégi napokra korlátozódtak. A sort az élvonalbeli bajnokságban szereplő U15-ösök és U14-esek kezdték, akik a Nyíregyháza Spartacust fogadták, és a két meccsen összesen négy pontot szereztek – a kisebbek nyertek (2–1), az U15-ösök bajnokságbeli negyedik döntetlenjüket (0–0) játszották. Utóbbiak a tabella ötödik helyén állnak, míg a VLA U14-es legénysége az éllovas Ferencvárossal azonos pontszámot gyűjtve a második pozíciót foglalja el.

A regionális I. osztályú bajnokságban szereplő U13-asok és U12-esek ezúttal szétváltak, a kisebbek már hétközben lejátszották meccsüket, és döntetlenre (0–0) végeztek Diósgyőrben, az U13-asok ugyan vezetést szerezte, de az utolsó percben kapott góllal veszítettek (1–2) ugyanott, de két nappal később. Ezen két csapat számára véget is ért az őszi szezon, a nagyobbak a második, az U12-esek a harmadik helyen zárták a bajnokság első felének küzdelmeit, de egyikőjük lemaradása sem jelentős az éllovas mögött.

Legfelső korosztályos akadémiai csapataink Debrecenben jártak, és bár mindkét gárdánk hátrányba került, végül 3–1-es (U19) és 5–1-es (U17) sikert arattak. A III. osztály Északkeleti csoportjának tabellájára pillantva az U19-es VLA az ötödik helyen áll, de csak három pont a hátránya az éllovas Sényővel szemben, az U17-esek ugyanakkor megerősítették listavezető helyüket, miután az eddig velük azonos pontszámmal álló Balmazújváros vereséget (4–3) szenvedett a Debreceni Sportcentrumtól.

Az Északkeleti csoportban szereplő U19-es lánycsapatunk fordulatos mérkőzésen ért el 3–3-as döntetlent a Cigánd ellen, így nem sikerült megelőzni a szomszédvárt, a VLA az ötödik helyen áll. Az U16-osok szabadnaposak voltak, U14-eseink pedig Mezőkövesden nyertek (6–0), és a tabellán a második helyen állnak.

Végezetül a felnőtt csapatainkról: az NB I-ben a Kisvárda Master Good 3–1-re kikapott Diósgyőrben, és a tabellán a nyolcadik helyre csúszott vissza. A Balkányban fellépő megye egyes tartalékcsapatunk zsinórban negyedik sikerét (5–1) aratta, és tartja nyolcadik pozícióját.


A fotón: U17-es csapatunk megerősítette első helyezését a tabellán


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló