Válogatott vendégeink voltak

Kisvárdán rendezik keddtől a katolikus papok futsal Európa-bajnokságát.
A megnyitóval hétfőn kezdetét vette a katolikus papok 14. labdarúgó Európa-bajnoksága, amelynek február 14-ig Kisvárda ad otthont – immár a futsal szabályai szerint. A csoportmérkőzések kedden veszik kezdetüket, a helyszín a Halasy Gyula Városi Sportcsarnok és a Szent László Katolikus Gimnázium tornacsarnoka lesznek. A magyarok a sportcsarnokban játszanak, csoportellenfeleik a bosnyákok, az albánok és a szerbek lesznek.
Tavaly Albániában rekordot jelentő 18 csapat vett részt az Eb-n, idén 14 válogatott méreti meg magát. Korábban műfüves pályán zajlottak a meccsek, most már teremben játszanak, némileg módosított futsalszabályok szerint, 4+1 helyett 5+1 fős csapatokkal, kétszer 12 perces játékidővel.
A 14 csapatot négy csoportba sorsolják, a csoportok első és második helyezettjei jutnak be a negyeddöntőbe. Szerdán szünnap lesz, akkor a híres görögkatolikus búcsújáró helyre, Máriapócsra kirándulnak a papok. A döntő előtt pedig az atyák all star-csapata megmérkőzik a helyi öregfiúk együttesével.
Az Eb-n résztvevő magyar válogatott tagjai a helyszínen tekintették meg a hétfői Kisvárda Master Good–Vasas FC mérkőzést – keddtől mi szurkolhatunk nekik.
Hajrá, magyarok!

