Újabb két NB II-es gólszerző
Kölcsönfigyelő: Immár hét találatnál tartanak játékosaink a kazincbarcikai csapatban.
Az NB II-as kazincbarcikai partnerklubunkban kooperációs szerződéssel, illetve kölcsönszerződéssel szereplő játékosaink közül ketten is gólt értek el a borsodiak által Szentlőrincen 3–0-ra megnyert vasárnapi bajnokin. A kezdőcsapatban helyet kapó Roman Jazsik szerzett vezetést a 9. percben, majd a csereként a 85. percben pályára lépő Nazar Koljada állította be a végeredményt a hosszabbításban. Jazsikot a 43. percben sérülés miatt le kellett cserélni, a helyére az ugyancsak kisvárdai kötelékbe tartozó Szikszai Hennagyij állt be.
Ott volt még a barcikaiak által benevezett keretben Ablonczy Csanád, Tarasz Veprik és Kingsley Osondu is – az ő játékukra most nem került sor.
A Kazincbarcika 23 szerzett ponttal a negyedik helyen áll, de a hátránya mindössze egy pont az éllovas Soroksárhoz képest (a négy 23 pontos csapat egyike, a Kecskemét hétfőn játszik Diósgyőrben), remekléséből alaposan kiveszik a részüket a kisvárdai kötelékbe tartozó játékosok, hiszen az ősszel már Pascal Okoronkwo (3 találat), Babják Miroszlav (2), és immáron Jazsik, valamint Koljada is feliratkozott a góllövőlistára.
A Csákvárra kölcsönadott Kancsij Artúr nem állt be a kispadról a BVSC-Zugló otthonában csapata által 1–0-ra elveszített mérkőzésen.


