„Új időszaknak kell következnie”

Vezetőedzői nyilatkozatok a mezőkövesdi mérkőzésünk után.
Csertői Aurél, a Mezőkövesd Zsóry vezetőedzője: „Megérdemelten vezettünk már az első félidő után is, hiszen az ellenfélnek ekkor két helyzete volt, nekünk pedig öt. Utána is kézben tartottuk végig a történéseket, csak rövid periódusaink voltak, amikor picit gyengébben játszottunk. Összességében ilyen különbséggel is megérdemelten nyerünk, egyénileg pedig senkit nem szeretnék kiemelni, mindenki megfelelt az elvárásoknak.”
Révész Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Gratulálnak a Mezőkövesdnek, amely nagyon szervezetten játszott, és olyat mutatott, ami ennek az osztálynak a sajátossága. Ellenfelünk nagyon motiváltan futballozott, és voltaképpen földbe döngölt minket. Nekünk pedig nem maradt más, mint szégyellni magunkat, elsősorban a mentalitás miatt. Tizennégy éve vagyok a kisvárdai labdarúgásban, de ilyen egyszer sem fordult elő, nemhogy sorozatban. Természetesen ennek én is a részese vagyok. Az NB I-ből itt maradt játékosokban nagyon bíztunk, de nagyon könnyelműen kezelik a kialakult helyzetet, az újak és az akadémiánkról kiemelt futballisták pedig nem tudják, hogy mitévők legyenek, őket „vezetik” az idősebbek. A rengeteg egyéni hiba korábban nem jellemzett bennünket, ez az osztály sokkal nagyobb motivációt és harciasságot igényelne. Focizgatunk, szeretnénk szépen játszani, de a felelősséget már áttoljuk a másikra. Nem megfelelő a sebesség és a kivitelezés, ezek pedig rendre hibákat szülnek, most is ez történt. Rengeteg gólt kapunk, pontrúgásból és bedobások után különösen, ami ugyancsak felveti az egyéni felelősséget. Nagyon összetett a problémánk, de nekünk most nagyon alázatosnak kell lennünk, innentől kezdve új időszaknak kell következnie. Ezzel a kényelmes focival nemhogy a feljutás és a dobogó, hanem a középmezőny is nagyon nehezen elérhető. Legközelebb a télen tudunk változtatni, amikor meg kell találnunk a megfelelő személyeket. Látszik, van olyan, akinek decemberben lejár a szerződése, és ő már óvatosabban játszik, aki a nyáron szeretett volna elmenni, de nem talált csapatot magának, szintén. Nem könnyű a helyzet, de a szenvedélynek és a motivációnak minden játékosnál meg kellene, hogy legyen. Nagyon nagy a csalódás, de nem dobhatjuk be a törülközőt, ugyanakkor át kell értékelnünk, hogy milyen célokkal kell folytatnunk a küzdelmeket, és nemcsak erre a bajnokságra értem, hanem az egész klubnak a jövőre vonatkozó céljaira.”

