Új ellenfél a palettán

A DVSC, a Fradi és a Nyíregyháza mellett szombaton a Gödöllő is ellenfél lesz. BEHARANGOZÓ
A jól „megszokott” riválisok (amilyen a DVSC, a Fradi, a Nyíregyháza vagy U14-eseink pénteki ellenlábasa, a Puskás Akadémia) mellett új ellenfél is feltűnik a színen a hétvégén. Korosztályos szinten, tétmérkőzésén még nem találkoztunk a Gödöllői SK-val, amely tagja az U15-ös kiemelt bajnokság mezőnyének, és szombaton a Várda LA vendége lesz.
Ugyancsak hazai környezetben szerepel az U19-es csapatunk, a kicsik Nyíregyházára látogatnak, szombaton pályára lépő csapataink közül csak a Fradi otthonába hivatalos U17-esek hagyják el a megyehatárt.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (5.)–DVSC (6.)
Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – A Debrecen ellen mindig nagy csatát vívtunk, jó mérkőzéseket játszunk. Hazai környezetben egyértelműen győzni szeretnénk. A legutóbbi meccs óta eltelt időszakban a játékosok jól dolgoztak, mindenki motivált. A védekezésben hiba nélkül kell játszani, támadásban gólokat kell szerezni, hogy itthon tudjuk tartani a három pontot.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 6. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Ferencvárosi TC (5.)–Várda LA (9.)
Belényesi Miklós, a VLA edzője: – Az elmúlt mérkőzésünk hazai pályán nem úgy sikerült, ahogy terveztük és szerettük volna, de csak magunkat okolhatjuk és meg is tettük, ami nagyin fontos. Máris itt is a lehetőség, hogy nagyon jó csapat ellen bizonyítsunk! Ahogy minden szinten, a Ferencváros ellen mindent mozgósítanunk kell, hogy eredményesek legyünk, egyénileg és csapatként is sem elég átlagosat nyújtani, hanem extrán kell teljesíteni. Eltiltott, sérülés és betegség is van, ezért nem mindenkire tud számítani a szakmai stáb,
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 7. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA (4.)–Gödöllői SK (9.)
Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Láttunk az ellenfélről felvételeket, jó csapatról van szó. Már csak azért is nehéz dolgunk lesz, mert a keretből ketten már pénteken pályára lépnek az U14-es csapatban, rájuk nem számíthatunk. A múlt heti debreceni vereség után szeretnénk javítani, mindig a győzelem a cél, hazai pályán különösen.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Várda LA
Oláh Levente, a VLA edzője: – Hétközben hasznos mérkőzést játszottunk, ami nagyon tanulságos volt számunkra. Sok pozitív dolog mellett a hiányosságainkra is rávilágított ez a találkozó. Le kell vonni a következtetéseket, és már a hétvégi bajnoki mérkőzésen ennek tudatában kell pályára lépnünk. Megkezdünk egy sorozatot, ami öt idegenbeli mérkőzésből áll, első körben Nyíregyházára látogatunk. Ellenfelünk stabil védekezésből próbál kontrákat vezetni, ezért fontos lesz, hogy ezekre a szituációkra jól reagáljon a csapat. Mi ezúttal is a saját játékunkra akarunk koncentrálni és szeretnénk folytatni jó sorozatunkat a bajnokságban.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Nyíregyháza Spartacus FC–Várda LA
Deák Béla, a VLA edzője: – Nyíregyházára látogatunk, ami utánpótlás szinten is megyei rangadó. Ismerjük ellenfelünket, tavaly rengeteg Bozsik-tornán találkoztunk, de az idei szezonban ez lesz az első megmérettetésünk egymás ellen. Kíváncsian várom, hogy nyolc plusz egyes felállásban hogyan változtak az erőviszonyok. A hétvégén már voltak biztató momentumok a játékunkba, ami eredménnyel is párosult, valamint szerdán is jól dolgoztak a srácok az Interligában. Ezen az úton szeretnénk tovább haladni és elérni azt a célt, hogy jó játékkal tudjunk mérkőzést nyerni.
A borítófotón: A VLA U15-ös csapata a legutóbbi Fradi elleni hazai meccs és győzelem (3–2) után most a Gödöllőt látja vendégül

