További fejlődést remélnek

2024-08-09 12:00:23
Kisvárda FC

Tartalékcsapatunk a jó rajtot vett Hatvan otthonában lép pályára vasárnap. BEHARANGOZÓ

Két veretlen csapat találkozik vasárnap az NB III Északkeleti csoportjában, a Hatvan–Kisvárda Master Good II bajnokin. Ámbár tartalékcsapatunkra a nyeretlen kitétel is igaz, hiszen a mieink két döntetlennel indították a szezont. Ugyanakkor a két iksz cseppet sem tűnik értéktelennek, hiszen az elsőt a tavalyi ezüstérmes Cigánd otthonában harcoltuk ki (1–1), szerdán pedig az előzetesen bajnokesélyesnek titulált Karcag ellen végeztünk gól nélkül – fél órát emberhátrányban játszva. Hatvani házigazdáink a Salgótarján elleni 0–0-val kezdtek, majd a DVSC II vendégeként nagy hajrával nyertek 3–2-re.

„Nem sok idő volt felkészülni az ellenfélből, de nekünk egyébként is a saját játékunkra kell koncentrálnunk – vetítette előre tartalékcsapatunk edzője, Törtei Tamás. – Egységesek vagyunk védekezésben, ezt meg kell tartanunk, támadásban viszont több kell. Nagyobb nyomást kell helyeznünk az ellenfélre és sokkal több helyzetet kell kialakítanunk. E tekintetben mindenképpen fejlődést várok!”

A Karcag elleni szerdai bajnoki 62. percében kiállított játékosunk, Szikszai Hennagyij egy soron következő NB III-as bajnokira kapott eltiltást, így Hatvanban nem léphet pályára.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 3. FORDULÓ

FC HATVAN (5.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (9.)

Hatvan, Népkerti Sporttelep, vasárnap, 17.30

Vezeti: Erdélyi Balázs (Cseresznyák Csaba Ádám, – a második számú asszisztens nevét egyelőre nem tette közzé a szövetség)


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló