Tehetség és tapasztalat
Az akadémiáról kiemelt és Boszniából érkező új játékosunk írta alá szerződését csapatunkhoz.
Rutinos csatárral és saját nevelésű tehetséggel kötött szerződést pénteken vezetőségünk – a hivatalos bejelentésről Facebook-oldalunkon tettünk közzé videót.
A tavalyi NB III-as keretből Czérna Erik a nyáron az élvonalbeli csapatunkkal kezdte meg a felkészülést, az eddigi edzésmunkája és a felkészülési meccseken nyújtott teljesítménye alapján megérett a helyzet arra, hogy a 18 éves játékos professzionális szerződést írjon alá csapatunkkal. Révész Attila sportigazgató abbéli reményének adott hangot, hogy Czérna Erik utat mutat és tör a többi, akadémián pallérozódó tehetségnek. A kisvárdai születésű és saját nevelésű titán pedig elismerte, azért dolgozott eddig, hogy ez a pillanat is eljöjjön. Tudja, hogy nagyok az elvárások, de igyekszik majd azoknak megfelelni.
Új játékosként köszönthetjük Kisvárdán Jasmin Mesanovicot. A 29 éves bosnyák támadó az FK Sarajevo csapatából érkezett, de korábban megfordult a horvát Eszék és a szlovén NK Maribor csapatában is, utóbbiban 105 meccsen 21 gólt szerzett és a nemzetközi porondon is tapasztalatot szerzett. Mesanovic csatár, Révész Attila nem is tagadta, hogy erre a posztra hosszas kutatómunka során kerestünk játékost, olyat, aki több pozícióban is bevethető. Az egyszeres felnőtt és kilencszeres U21-es bosnyák válogatott Jasmin Mesanovic megköszönte a kisvárdai vezetőknek a lehetőséget, és minden erejével azon lesz, hogy góljai révén győzelmekhez és minél jobb teljesítménnyel segítse csapatát.
A borítófotón: Az aláírási ceremónia résztvevői, balról: Major Attila ügyvezető, Czérna Erik, Jasmin Mesanovic és Révész Attila sportigazgató
Fotó: Ombodi Tamás

