Szőr Levente: a nyártól még két év
Karácsonyi bejelentés: saját nevelésű középpályásunk marad klubunk kötelékében.
A 2026 nyarán lejáró szerződését további két évvel meghosszabbítja klubunk Szőr Leventével – az érintettek erről állapodtak meg szóban. A karácsonyi bejelentést az év első napjaiban a szerződés aláírása követi majd.
Szőr Levente saját nevelésű játékosunk, aki már 16 évesen a felnőttkerethez tartozott, majd ingázott a tartalék- és az elsőszámú csapatunk között. Tavaly alapembere volt az NB II-ben bajnoki címet szerzett és feljutó alakulatunknak, 28 mérkőzésen szerzett négy fontos góllal is segítette a célok megvalósulását. Az ősszel kevesebb játéklehetőséghez jutott, de az utolsó két, Zalaegerszeg elleni és a debreceni bajnokin igazolta, hogy nagy értéke a klubunknak.
„Elfogadtam az ajánlatot, és bízom benne, hogy hosszabb távon is az NB I-ben tudok majd futballozni szülővárosomban, nevelőklubomban” – kommentálta a hírt a januárban a 25. életévét betöltő középpályásunk.


