Szabadságról, munkáról, keretátalakításról
Milos Kruscsics vezetőedző a csapatunknál az utóbbi napokban történetekről is beszélt.
Hétfőtől készül a 2023-2024-es bajnoki idényre NB I-es csapatunk, amelynek tagjai a tréningek mellett átesnek az ilyenkor szokásos fizikai és orvosi felméréseken. Milos Kruscsics vezetőedzővel az eddig eltelt napokról, a felkészülési menetrendről is beszélgettünk, no meg elsőként arról, hogy miként telt a tréner szabadsága.
„Az edző számára sosem teljes szabadság a két bajnokság közötti időszak – vallotta be Milos Kruscsics. – Az elején megpróbáltam pihenni, de aztán nézegettem a játékosokat, terveztük az edzőtábort és a felkészülési menetrendet. Úgyhogy nem volt ez teljes vakáció, de így van ez rendjén. Nemcsak ebben az időszakban, mindig is a kemény munkában hiszek, szükségünk van a minőségi és kemény edzésekre. Hat hetünk van a felkészülésre, az első kettőben más jellegű munkára van szükség, mint a folytatásban, aztán következik két hét, amely magában foglalja majd az edzőtábort, az utolsó két hét megint más jellegű munkát takar majd, abból a legvégén már felvesszük a bajnoki ritmust.”
A keddi edzésen elvégzett fizikai felmérés vajon mire adott választ? Arra, hogy jó állapotban tértek vissza a játékosok?
„Ezen a teszten keresztül ellenőriztük le, hogy milyen kondícióban vagyunk, milyen állapotban tértek vissza a játékosok – felelte Milos Kruscsics. – Az eredmények pozitívak, ez azt is jelenti, hogy a játékosok profik, elvégezték azt a munkát, amit a bajnoki szünetben előírtunk a számukra. És arra is információkat kaptunk, hogy milyen úton kell folytatnunk a munkát.”
Mozgásban van a játékoskeret, folyamatosan vannak távozóink és érkezőink, utóbbiak közül eddig négyet (sorrendben Lippai Tibort, Kovács Marcell, Branimir Cipeticet és Czékus Ádámot) jelentettünk be. Elégedett az edző az eddigi erősítésekkel?
„Ebben a pillanatban elégedett vagyok, de még nem fejeztük be a keretátalakítást – mondta a vezetőedző. – Szükségünk van még néhány pozícióba játékosra, például a jobb oldalra, ahol az új szerzemény Cipeticen kívül csak Jaroslav Navrátil áll még rendelkezésre. Szerződtettünk a nagyon tehetséges fiatal játékost Békéscsabáról Czékus Ádám személyében, ő nagyon fontos játékosunk lesz a szabályokat is figyelembe véve, miként az új kapusunk, Kovács Marcell is. Lippai Tibor személyében egy harmadik magyar játékost is szerződtettünk, aki a jelek szerint alkalmazkodni tud majd a magasabb szintű követelményekhez. Ő szintén lehetőséget jelent a számunkra és konkurenciát teremt a belső védő szerepkörében. Néhány pozícióban azonban még jobbakká kell válnunk, ezért további játékosokat keresünk, azon dolgozunk Révész Attila sportigazgatóval és a kollégákkal együtt, hogy egy-két új futballistát még meg tudjunk szerezni. Nem kell rohannunk és hirtelen döntéseket hoznunk, hiszen a keret csaknem teljes, meg kell néznünk, kik azok a jelöltek, akik valóban erősítést jelenthetnek a számunkra. Egy újabb magyar játékossal és a klubjával közel állunk a megegyezéshez, remélem, ő is megoldást jelenthet majd.”

