Sok helyzetből két gól

2025-07-02 20:22:30
Kisvárda FC

A szlovéniai edzőtáborban játszott első meccset is sikerült megnyerni. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Az előszezon második, egyben a szlovéniai edzőtábor első mérkőzését játszotta szerdán csapatunk, amelynek mintegy hetven kilométert kellett buszoznia, hogy összemérje az erejét az ukrán bajnokság előző szezonjának hetedik helyezettjével, a Luhanszkkal. A jó ellenfél mellett az időjárás is nehezítő körülményt jelentett, hiszen a csapatok 33 Celsius fokos hőségben kezdték a meccset a szlovén-horvát határ közelében. Gerliczki Máté vezetőedző ezen a mérkőzésen is kettéosztotta a keretet, a többség negyvenöt percnyi terhelést kapott.

Mindkét félidőre az volt a jellemző, hogy jól kezdtük, sok helyzetet dolgoztunk ki. Az elsőben kimaradtak a lehetőségek, holott Marko Matanovics, Soltész István, Jasmin Mesanovic és Milos Szpaszics előtt is adódott belőlük. A játékrész második felében kiegyenlítettebbé vált a játék, ekkor már kapusunknak, Kovács Marcellnek is többször játékba kellett avatkoznia.

Szünet után jöttek a friss erők és a korai gól is. Nagy Krisztiánnak szombaton Békéscsabán nem volt szerencséje, akkor az ő lövése utáni kipattanót váltotta gólra Molnár Gábor, ezúttal viszont Novothny Soma lövését védte a kapus, a Kecskemétről igazolt játékos pedig nem hibázott. A folytatásban is voltak lehetőségeink, de a hatvanadik percben az ukránok is friss erőket vetettek be, át is vették a játék irányítását, de nem sikerült betalálniuk, mert hátul biztosan álltunk a lábunkon. A hajrá megint a miénk volt, és a végére csereként beálló Gyurkó Máté fejjel betalált, így megvan az előszezon második győzelme, ismét kapott gól nélkül.

Következik szombaton az ukrán bajnok Dinamo Kijev elleni mérkőzés.


FELKÉSZÜLÉSI MÉTKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–ZORJA LLIHANSZK (ukrán) 2–0 (0–0)

Zavrc

KISVÁRDA. 1. félidő: Kovács Marcell – Jovicic, Lippai, Chlumecky – Bíró B., Popoola, Soltész I., Medgyes S. – Matanovics – Mesanovic, Szpaszics. 2. félidő: Popovics – Cipetic, Matic, Oláh B. – Nagy K. (Osztrovka), Melnik, Körmendi, Soltész D. – Molnár G. – Npvothny, Jordanov (Gyurkó)

Gólszerző: Nagy K., Gyurkó


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló