Partnerklubok tornája
A Várda LA szakemberei a környező települések kis focistáinak képességeiről is meggyőződhettek. FOTÓGALÉRIA
A Várda Labdarúgó Akadémia első alkalommal rendezett meg a partneregyesületei számára eseményt. Korolovszky György (VLA vezető scout) szervező meghívására végül nyolc U12-es korosztályú (2013-as születésű gyerekekből álló) csapat vett részt az ifjú játékosok tornáján. Érkeztek a megyén túlról is, sőt szlovákiai egyesület is elutazott hozzánk. A VLA az eggyel fiatalabb, U11-es garnitúrájával csatlakozott a mezőnyhöz, így kilenc csapatos verseny alakult ki. A csoportmérkőzések (háromszor három csapat) után következtek a helyosztók, amik eldöntötték a végső sorrendet. Így aztán minden csapat négy mérkőzésen lépett így pályára.
A partnerprogram legfontosabb célja az, hogy a Várda Labdarúgó Akadémia minél szorosabban tudjon együttműködni az akadémiai rendszer alatt található partneregyesületeivel, és hogy átfogó képet kaphasson az ezekben a klubokban szereplő játékosokról. Lehetőség nyílt az itt nevelkedő labdarúgópalántáknak, hogy megmutassák magukat és amennyiben olyan teljesítményt nyújt valaki, akkor meghívást is kaphat az akadémiai edzésekre. A sportszakmai kapcsolatok elmélyítésére is kiváló lehetőség kínálkozott, hogy az edzők egymással gondolatokat cseréljenek és a tapasztalataikat megosszák. A sikeresnek ítélt tornát követően a jövőben is sort kerítünk hasonló rendezvényekre.
A következő települések sportegyesületei vettek részt: Baktalórántháza, Sényő, Pap, Vásárosnamény, Levelek, Nagyhalász, Sárospatak, Bodrogszerdahely (szlovákiai).

