Ötről a hatra jut

2026-10-30 19:57:58
Kisvárda FC

Ebben a párosításban és az ősszel másik budapesti, megnyert meccsünket is vezetett már.

A 42. NB I-es bajnokijára készül Derdák Marcell, aki a hatodik alkalommal vezethet az élvonalban mérkőzést csapatunkban. A 35 éves spori a legmagasabb osztályú tűzkeresztségen 2022. augusztus 30-án, a Puskás Akadémia–Mezőkövesd bajnokin (1–0) esett át, nekünk ugyancsak Felcsúton vezetett először, 2024. május 4-én, amikor 4–2-re kikaptunk, és matematikailag is biztossá vált a kiesésünk.

Tavaly ősszel három meccsünket vezette, Zalaegerszegen nyertünk 2–1-re, megint csak Felcsúton kikaptunk 2–0-ra, majd ugyancsak a ZTE ellen hazai pályán lett 3–3 a vége, A mostani bajnokságban az MTK elleni idegenbeli meccsünkön fújta a sípot, akkor nyertünk 2–1-re. Jó előjel tehát, hogy az ő sípszava mellett ebben a bajnokságban már nyerni tudtunk a fővárosban – az volt ezidáig az utolsó sikerünk a mostani sorozatban.

Az eddig általa vezetett öt NB I-es meccsünk mérlege tehát: két-két győzelem és vereség, illetve egy döntetlen, 9–11-es gólkülönbség. A Zalaegerszegen megítélt büntetőnket Branimir Cipetic gólra váltotta, a ZTE elleni hazai meccsen két vendégjátékost állított ki, de az eredményre ezekkel a döntésekkel nem volt befolyása, hiszen közvetlenül a lefújás előtt és az öltözőbe vonulás közben történtek.

Hanyecz Bencével együtt a 16. helyen áll az NB I-es gyakorisági rangsorunkban, amelyen szombaton utoléri Zierkelbach Pétert. Derdák Marcell ebben a párosításban az NB II-ben vezetett nekünk mérkőzést, amikor 2025. május 18-án – már bajnokként – 3–0-ra veszítettünk Kispesten, előtte abban a szezonban, február 16-án Budafokon nyertünk „vele” 4–2-re, holott két tizenegyest is ítélt ellenünk.


OTP BANK LIGA: 12. FORDULÓ

KISPEST-HONVÉD FC (12.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (9.)

Bozsik Aréna, szombat, 15.45

Vezeti: Derdák Marcell (Nagy Viktor, Balla Levente – tartalékjátékvezető: Molnár Attila)


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Puskás Akadémia FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-11-07 18:45
OTP Bank Liga, 13. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kispest-Honvéd FC
1-0
1-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Bozsik Aréna
2026-10-31 15:45
OTP Bank Liga, 12. forduló