Nem kaptunk gólt és nyertünk

2025-01-24 15:27:50
Kisvárda FC

Az első játékrész derekán elért találattal sikerült felülmúlnia a koszovói ellen felet a török edzőtáborban. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Végre meccs! Végre napsütésben, közel húsz Celsius fokban. A koszovói másodosztályú Vushtrria elleni edzőmérkőzést megelőzően még a gyepet is meg kellett locsolniuk a sidei Arslan Zeki Demirci Sport Complex dolgozóinak. Azt a gyepet, amely az elmúlt napok esőzése és az azt követő hirtelen meleg miatt alapos növésnek indult, így kicsit hosszabb volt a pályán az ideálisnál – de ez legyen ebben az időszakban a legnagyobb bajunk!

Késéssel és a 79 áldozattal járó minapi, az egyik törökországi síparadicsomban történ szállodatűz áldozatainak emlékére tartott gyászszünettel indult a mérkőzés, az első nagy helyzetet pedig Molnár Gábor hagyta ki, már csak a kapussal állt szemben, de a hatodik percben mellé lőtt. A koszovóiak egymást követő három szöglettel veszélyeztettek, Drilon Farhu két helyzetet is kihagyott ezekből.

Mókás jelenet játszódott le a 17. percben, Branimir Cipetic végzett el szabadrúgást a tizenhatos baloldali sarkától, legurított labdája a rosszul helyezkedő játékvezetőt találta el, így meg kellett ismételni a szabadrúgást, amelyből Cipetic másodjára már a kapu elé ívelt, de a védők bedobásra mentettek. Később Pap Zsolt cselezte magát lövőhelyzetig azh ötös sarkánál, de belevetődtek a próbálkozásába. Húsz perc elteltével szemre is szép akciót vezettünk, Marko Matanovics indított, Jasmin Mesanovicot lerántották, de előnyszabályt alkalmazott a játékvezető, Molnár Gábor elöl mentettek a védők, Cipetic lövését pedig blokkolták.

A következő támadásból megszereztük a vezetést, Mesanovic és Matanovics összjátéka után utóbbi szerezte meg 2025 első kisvárdai gólját. A folytatásban, szünetig olykor fölénk kerekedtek a koszovóiak, a védelemnek és Popovics Ilija kapusnak is volt dolga, de az első játékrész hajrájában ismét jobbára kisvárdai lábakon vándorolt a labda.

A második félidőre csaknem teljes sort cseréltünk, a kezdők közül egyedül Molnár Gábor maradt a pályán. Az újonnan érkezők közül Bíró Bence növelhette volna az előnyt a 63. percben, de 18 méteres lövését védte a kapus. Molnár Gábor utolsó megmozdulásaként csaknem megszerezte a védőkről lecsorgó labdát a kapus elől, majd a 17 éves Tarasz Veprik váltotta a 68. percben. Gyurkó Máté továbbfejelt labdájából Milos Szpaszics került ziccerbe, közeli lövését hatalmas bravúrral védte a kapus. Aztán a 73. percben Kovács Marcellt tornáztatták meg, kapusunk egy távoli lövés és egy közeli ziccer után is nagyot védett. A hajrában egy fejest követően is védenie kellett Kovács Marcellnek, előtte Szpaszics lövése kocogott ki a jobb alsó saroknál az alapvonalon túlra.

Maradt az 1–0, a legfőbb pozitívum, hogy nem kaptunk gólt, de ezért a címkéért alaposan meg kellett dolgoznia védőinknek és kapusainknak, miközben elöl kimaradtak a helyzetek, ezért nem lett magabiztosabb a győzelem.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–VUSHTTRIA (koszovói) 1–0 (1–0)

Side

KISVÁRDA: Popovics – Cipetic, Jovicic, Matic, Chlumecky – Osztrovka, Szőr, Pap Zs., Molnár G. – Matanovics, Mesanovic. 2. félidő: Kovács Marcell – R. Ponomarenko, R. Stefan, Lippai, Széles – Bíró B., Soltész I., Soltész D., Molnár G. (Veprik) – Gyurkó, Szpaszics

VUSHTRRIA: Shala – Dallku, Dushi, Bruqi, Krasniqi, Sharban, Likaj, Iseni, Farliu, Maxhuni, Solomon. Csereként bevethető: Perquku (kapus), Hajdari, Kastrati, Ahmeti, Angelov, Shurdhiqi, Murturi, Avoxli, R. Gashi, A. Gashi, M. Dalkku

Gól: Matanovics (1–0) a 22. percben


next match
Nyíregyháza Spartacus FC
Kisvárda Master Good
Nyíregyháza, Városi Stadion
2025-07-27 16:00
fizz Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Kolorcity Kazincbarcika SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-25 17:45
Merkantil Bank Liga, 30. forduló