Nem is könnyen, nem is nehezen

Az első félidőnek voltak kritikus pillanatai, de összességében érvényre juttattuk az osztálykülönbséget Sopronban. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
A sok nagy csatát, néhány Kisvárda elleni mérkőzést is megért, de azért már nem túl modern soproni stadionban volt jelenésünk szerda este azért, hogy az utóbbi évek hagyományainak megfelelően most is be tudjunk jutni a legjobb nyolc közé a kupában. Az NB III-as rivális elleni mérkőzésen első csapatunkban abszolút újonc volt a 21 éves, eddig jobbára a tartalékcsapatunkban pallérozódó szélső, Simon Mátyás és először szerepelt a kezdő tizenegyben Pap Zsolt, valamint David Puclin.
Az idei első tétmeccsét játszó Soproné volt az első veszélyes helyzet, Király Ármin a második percben közelről a lécre fejelte a labdát. Igyekeztünk labdát járatni és szögleteket kiharcolni, de utóbbi csaknem a visszájára sült el, hiszen egy esetben Sipőcz Bence a saját térfeléről ugrott ki, de a befejezésnél nemcsak Kovács Marcell felett, hanem a jobboldali kapufa mellett is ellőtte a labdát. Mi is eltaláltuk a lécet, Molnár Gábor második kapu irányába tartó szabadrúgása után Ferenczi Gáspár tolta a keretre a labdát.
A szünetben beállt Branimir Cipetic, Soltész Dominik és Gyurkó Máté, és ők is kellettek ahhoz, hogy meglegyen az előny, és hogy magabiztossá is váljon a vezetés. Csakúgy, mint a Tatabánya ellen, Cipetic aktív jelenlétével Gyurkó fejelte be az első gólunkat, és csakúgy, mint Budafokon, 14 perc kellett ahhoz, hogy kétszer is betaláljunk a második félidőben. Tétmeccsen első kisvárdai gólját szerezte a büntetőt értékesítő Soltész Dominik.
Onnantól kezdve már szépen kombinálgattunk, Milos Szpaszics, Szőr Levente és Marko Matanovics szerezhetett volna újabb gólokat, Lippai Tiborét pdig valamiért elvették, így az eredmény már nem változott. Miként az sem, hogy a kupában eddig gólt sem kapva jutottunk el a legjobb nyolcig, igaz, valljuk be, ehhez a sorsolás is adott volt.
De ez nekünk már nyolc, hiszen ott vagyunk a nyolc között!
MOL MAGYAR KUPA: NYOLCADDÖNTŐ
FC SOPRON–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–3 (0–0)
Soproni Városi Stadion, 2100 néző, v.: Zimmermann (Ország, Király Zs.)
SOPRON: Ferenczi G. – Auer, Fábiánkovits, Bolla B., Kun L (Reseterits, 67.) – Szilágyi A. (Szóka, 78.), Tóth D., Fendrik – Sipőcz (Soós A., 67.), Szabó T. (Végh K., 82.), Kocsis Á. (Radványi G., 78.). Edző: Bücs Zsolt
KISVÁRDA: Kovács Marcell – Szőr, Lippai, Széles – Simon M. (Cipetic, a szünetben), Puclin (Osztrovka, 74.), Körmendi (Gyurkó, a szünetben), Pap Zs. (Soltész D., a szünetben) – Molnár G. – Szpaszics, Bíró B. (Matanovics, 67.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Gyurkó (0–1) az 53., Soltész D. (11-esből, 0–2) az 59., Gyurkó (0–3) a 66. percben
A gólok története
53. perc: Cipetic visszagurított labdájából Szőr adott jobbról középre, Gyurkó pedig hat méterről a jobb felső sarokba fejelte, 0–1.
59. perc: Bíró Bence rúgott össze a tizenhatoson belül Tóth Dániellel, a megítélt büntetőből Soltész Dominik ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 0–2.
66. perc: Bíró Bence ívelt jobbról, az alapvonaltól középre, ahol érkezett Gyurkó, s négy méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 0–3.

