Nehezen, de megszültük

2025-02-23 16:43:34
Kisvárda FC

A mezőnyben kialakított nagy fölény az eredményben alig, de végül megmutatkozott. BESZÁMOLÓ

Edzőváltás után érkezett a Tatabányára, és emlékezhetünk rá, augusztusban idegenben is nehéz dolgunk volt ellene. Most éppen sereghajtó a csapat, de a szervezettsége azt tükrözte, több van benne. A bányászokat szépszámú és hangos tábor kísérte el, a Vitézek is odatették magukat, így kezdettől fogva futballmeccsen érezhette magát az ember.

Nagy fölényt alakítottunk ki már az elején, a 14. percben Jasmin Mesanovic lövése kifelé pattant a kapufáról, majd Marko Matanovics fejelt mellé, Az amúgy szimpatikusan játszó vendégek már ekkor sem riadtak vissza az időhúzástól, de a játékvezető nagyon jól kezelte a helyzetet, a kapusukat figyelmeztette, elejét véve a további időölésnek. Szünetig maradt a fölényünk, de a jég csak a második félidő elején tört meg: Gyurkó Máté meghálálta azt, hogy először kapott helyet a kezdőcsapatban.

Megvolt az esély arra, hogy növeljük az előnyt, de elöl pontatlanokká váltunk, és íme, egy gól fór sosem jelent életbiztosítást, a Tatabánya váratlanul egyenlített, holott a gólja előtt is volt már egy veszélyes fejese. Míg mielőtt kapkodóvá vált volna a játékunk a kedvezőtlen eredmény miatt, Mesanovic kiharcolta a büntetőt, amit Branimir Cipetic váltott gólra. Megszületett a győzelem!

Ha tréfásan akarnánk összegezni a meccset, akkor azt írnánk: itt két Soltész, ott csak egy, a végeredmény 2–1, de valójában ettől szakmaibb meglátás, hogy a többet kezdeményező és kapura veszélyesebb csapat nyerte meg a mérkőzést. A mérkőzésen bemutatkozott új szerzeményünk, a horvát David Puclin, aki Soltész István helyére beállva játszott mintegy húsz percet.

November 3-a, a Békéscsaba legyőzése óta először nyertünk a Várkertben – nagyszerű ez az érzés!


MERKANTIL BANK LIGA: 18. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–OPUS TIGÁZ TATABÁNYA 2–1 (0–0)

Várkerti Stadion, 1125 néző, v.: Katona B. (Tőkés, Doos D.)

KISVÁRDA: Popovics – R. Stefan (Körmendi, 81.), Matic, Chlumecky – Cipetic, Bíró B. (Szőr, 72.), Soltész I. (Puclin, 72.), Soltész D. – Matanovics (Molnár G., 66.) – Gyurkó, Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila

TATABÁNYA: Lóth – Buna (Vida K., 66.), Harsányi D., Jagodics M., Deutsch B., Katona K. (Varda D., 28.) – Vass P. (Letenyei, 66.), Soltész B., Eördögh (Kiprich D., 84.), Lapu (Árvai, a szünetben) – Csernik K. Megbízott edző: Nagy Richárd

Gólszerző: Gyurkó (1–0) a 48., Árvai (1–1) a 73., Cipetic (11-esből, 2–1) a 81. percben


A gólok története

48. perc: Cipetic a jobb oldalon megkerülős csellel becsapta Varga Dominikot, az alapvonalról középre adott, Gyurkó pedig a jobboldali kapufától, egy méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 1–0.

73. perc: Vida Kristopher jobboldali beadásából Árvai középről, négy méterről jobbal a kapu közepébe lőtte a labdát, 1–1.

81. perc: Mesanovicot buktatta Csernik Kornél a tizenhatoson belül, a megítélt büntetőből Cipetic jobbal a kapu közepébe lőtte a labdát, Lóth jobbra vetődött, 2–1.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló