Négy fronton is VLA–DVTK

2025-02-28 11:39:21
VLA

Rajt az utánpótlásbajnokságokban, a hétből öt csapatunk játszik szombaton. BEHARANGOZÓ

Hét csapatunkból öt számára kezdődik meg a bajnokság szombaton a korosztályos sorozatokban. Az U19-esek és az U16-osok mérkőzését későbbre halasztották.

A pályára lépő legénységeink programja kissé egyhangú lesz, hiszen négyen is a Diósgyőrrel játszanak, míg a bennmaradás kiharcolását zászlajára tűző U17-esek Szombathelyen játszanak.


MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 12. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA (12.)–Illés Akadémia (6.)

Belényesi Miklós, a VLA edzője:Megkezdődik a nagyon fontos tavaszi szezon számunkra. A bennmaradás a célunk, ehhez mindösszesen tizenegy bajnoki mérkőzés áll rendelkezésre, hogy sikerüljön. Szeretnénk is megtenni az első lépést azzal, hogy a Szombathely ellen megszerezzük a győzelmet és elkezdjük gyűjteni a pontokat, mert csak eredményes játékkal tudunk haladni felfelé a tabellán. Sérülés, betegség van, eltiltott nincs, ezért nem mindenkire számíthat a szakmai stáb.



MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 12. FORDULÓ

Szombat, 12.00: Várda LA (11.)–Diósgyőri VTK (9.)

Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Hosszú felkészülés után végre bajnoki meccs, nagyon vártuk már. Nagy szükségünk van a győzelemre, hiszen a tabellán csak három ponttal tudunk előrelépni. A meccset nem elsősorban a taktika fogja eldönteni, hanem az, hogy melyik csapat küzd jobban, ebben egészen biztos vagyok.

MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 13. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Diósgyőri VTK (3.)–Várda LA (10.)

Lakatos Bence, a VLA edzője:A hétvégén számunkra is elindul a bajnokság és rögtön egy dobogós ellenféllel szemben. A felkészülés alatt a tervezett munkát elvégeztük, és bár lesznek hiányzóink, ugyanazt a futballt várom a játékosaimtól, amit az elmúlt felkészülési meccseken produkáltunk, mert arra lehet építeni. Ezt pedig majd meglátjuk mire lesz elég a jó csapat otthonában.




MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 15. FORDULÓ

Szombat, 11.00: Várda LA–Diósgyőri VTK

Oláh Levente, a VLA edzője:A felkészülésünk felemásra sikeredett, mivel létszámproblémáink voltak folyamatosan, így akadtak jobb és gyengébb mérkőzéseink. Ez most sem lesz másképpen, mivel hat hiányzó játékosunkra sem számíthatunk, köztük két kapusunkra sem. Ilyen még velem nem fordult elő, hogy kapus nélkül kezdjünk egy mérkőzést, így kíváncsian várom, mire leszünk képesek a jó erőkből álló DVTK ellen. Egy biztos, aki pályára lép, az mindent meg fog tenni, a számunkra kedvező eredmény elérése érdekében!

MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 15. FORDULÓ

Szombat, 13.00: Várda LA–Diósgyőri VTK

Deák Béla, a VLA edzője:A felkészülésünk nem volt a legoptimálisabb, ugyanis rengeteg betegség és váratlan helyzet nehezítette az alapozást. Ennek ellenére a srácok arcán azt látom, hogy már nagyon várják az első tétmérkőzést, amelyen a szezon egyik, ha nem a legjobb csapata látogat hozzánk. Legutóbb nagyon kiegyenlített mérkőzésen maradtunk alul, kíváncsian várom, hogy mennyit sikerült fejlődnünk az elmúlt időszak alatt.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló