„Nálunk nem a klub fog megbukni..."

2024-08-25 21:27:50
Kisvárda FC

Vezetőedzői értékelése az ajkai meccs után – Révész Attila kemény szavaival.

Schindler Szabolcs, az FC Ajka vezetőedzője: „Az első félidőben nagyon jól játszott a csapat, amit elterveztünk, ült, gólokat szereztünk. Szünet után átadtuk a területet, de így is növeltük az előnyünket, nyolcvan percig minden úgy alakult, ahogy terveztük. A végére kiengedtünk, de így is nyertünk. Arra készültünk, hogy mindkét csapatnak lesznek domináns negyedórái, szerencsére nekünk volt több.”

Révész Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Gratulálok a hazaiaknak, megérdemelték a győzelmet, elsősorban az első félidő alapján. Számunkra teljesen érthetetlen, ami ekkor történt, különösen az első tizenöt percben. Magyarországon divatba jött, hogy játékosok a turpisságukkal megbuktatnak stábokat, és most láttam én is, hogy vannak olyan futballistáink, akik, ha nem is megbuktatni akarnak másokat, de takarékon égnek. Az első félidő derekáig a masszőrünk többet futott, mint ők a pályán... Ezeken sürgősen változtatnunk kell! Nálunk más viszonyok uralkodnak, itt nem a klub fog bukni, hanem a játékos. A motivációnak és az alázatnak kell először helyre állnia. Az nem lehet, hogy a többi játékos kedvét és a klub alkalmazottjainak céljait aláaknázzák. A jó mentalitású játékos hibáit jobban elnézi az ember, de nincs mese, a motivált embereknek kell játszaniuk. Döbbenet, amit láttam... A második félidőben sikerült az ellenfél fölé kerekedni, ha van még néhány perc, egyenlítettünk volna. Az Ajka alázatból móresre tanított bennünket, megint kiderült, hogy nem lehet biztosra menni senki ellen, főként, hogy minden csapatban vannak nagyon jó játékosok.”


next match
Kisvárda Master Good
Opus Tigáz Tatabánya SC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-23 14:00
Merkantil Bank Liga, 18. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Budafoki MTE
2-4
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, BMTE Sporttelep
2025-02-16 14:00
Merkantil Bank Liga, 17. forduló