Nagy fába vágták a fejszéjüket

2025-02-25 14:58:04
VLA

Nemcsak sok meccset, sikerélményeket is hozott gyermekszekciós csapataink hétvégéje.

Nagyon sűrű, és talán a legnagyobb kihívást jelentő hétvégét tudták le gyermekszekciónk preakadémiai csapatai.

A Várda LA U8-as legénysége (borítófotónkon) Debrecenben, a DEAC meghívásának tett eleget, és hat nagyon hajtós, hasznos mérkőzést játszottak a gyerekek. Három játékos is első tornáján vett részt csapatunkban, és nagyon jó benyomást keltettek.

Az egy évvel idősebbek, vagyis U9-es csapatunk tagjai Cigándon vettek részt egy tornán. Különböző okok miatt sok hiányzó volt, de a csoportot így is megnyerték, így a hármas döntőbe kerültek a srácok, ahol végül a második helyet szerezték meg. A torna legjobb kapusa csapatunk játékosa, Gombkötő Patrik lett.

Nagy fába vágta a fejszéjét U10-es csapatunk, amely Kassára utazott. Oda, ahol a házigazda mellett, az MTK csapatával mérkőzött meg. Talán a két ország legjobb U10-es csapataival sikerült játszanunk, és helyenként jó játékkal, fejlesztő hatású mérkőzéseken szerepelhettek ifjaink.

Ugyancsak hármas tornán szerepelt a VLA U11-es csapata. Hazai körülmények között az ukrán FC Minaj, és a romániai Érmihályfalva legjobbjai ellen léphettünk pályára, és szemre is tetszetős játékkal, valamennyi mérkőzésüket megnyerték gyerekeink.




next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló