Műtét utáni visszatérők
Két játékosunk is hosszabb utat tett meg azért, hogy újra, igaz egyelőre még edzőmeccseken pályára léphessen.
A keddi, FC Arges Pitesti elleni edzőmeccsünkön (1–2) két olyan játékosunk lépett pályára, aki műtétet és hosszabb kihagyást követően tért vissza.
Körmendi Kevin az őszi szezon hajrájában, 2024. november 10-én, a szegedi bajnokin (1–2) szenvedett vállsérülést, ami után december 1-jén még pályára lépett Kazincbarcikán (1–1), de a szezonzáró mérkőzést követően elkerülhetetlenné vált az operáció. A futballista a minap még arról nyilatkozott honlapunknak, hogy a tavaszi második-harmadik fordulóra várható a visszatérése, ám ez – igaz, egyelőre még nem tétmeccsen – a vártnál előbb megtörtént: a 23 éves játékos a román csapat ellen mintegy félórát töltött a pályán.
A 21 éves Czérna Erik hosszabb utat tett meg azért, hogy újra játszhasson, ő már az NB III-as csapat Sahtar Doneck U19 elleni edzőmeccsén is szerepelt Sidében, majd a román riválissal szemben a második félidőben lépett pályára. Csaknem egy évvel ezelőtt 2024. március 10-én játszott legutóbb tétmérkőzést, a Budafoki MTE játékosaként a Nyíregyháza Spartacus elleni, csapata által 3–2-re megnyert NB II-es bajnokin szerepelt, majd térdsérülést szenvedett, újra meg kellett műteni. Újra, hiszen a kisvárdai első csapatban játszott legutóbbi bajnoki mérkőzésén, 2023. március 11-én, a DVSC ellen (0–1) ugyancsak olyan sérülést szenvedett, amely utáni orvosi beavatkozásra szorult. Az abból történt felépülése után került Budafokra kölcsönbe.
Mindkét játékos köszönettel tartozik az őket megoperáló orvosoknak és a visszatérésükben segédkező rehabilitációs edzőnknek, masszőrünknek, Nagy Istvánnak, azaz Jáccónak.
A boírtófotón: Körmendi Kevin (balra), Jáccó és Czérna Erik

