Mindig győzni szeretne az ember

2024-06-29 14:55:09
Kisvárda FC

Vezetőedzői értékelés az FC Kosice elleni edzőmeccset követően.

„Először is örülök annak, hogy az első felkészülési mérkőzésünkre ilyen sokan kilátogattak, megnézni az új csapat épülését. Az első heti közösen végzett edzésmunka után ebben a melegben azt kaptuk, amit vártunk – értékelte az FC Kosice ellen 1–1-re végződött edzőmeccsen látottakat Feczkó Tamás vezetőedző. – Nagyon pozitív volt a saját nevelésű futballistáink játéka, látszik, hogy van még hova fejlődnünk, de az út elején járunk. Az új játékosaink bizonyították, hogy helyük lehet a csapatban, persze idő kell nekik, hogy összeszokjanak a társakkal, de ez teljesen természetes folyamat, egy hét után nem várhatjuk el, hogy mindenki tudja a másikról, mikor hova mozog. Mindegyikőjüktől láttunk bíztató momentumokat, de látjuk azt is, mi az, amit fegyelmezettségben meg kell tőlük követelnünk. Az első meccsnek és a nagy melegnek szólt, hogy akadtak taktikai elemek, amelyek elcsúsztak. Mindig győzni szeretne az ember, legyen az bajnoki, edzőmeccs vagy bármilyen edzésjáték, így persze sajnáljuk, hogy a végén a kapufáról kifelé pattant a labda, de jobban bosszant, hogy vezetésünknél kihagytunk egy olyan helyzetet, amelyre készültünk, és gólra kellett volna váltanunk.”


A borítófotón: Feczkó Tamás és a kassai edző, Geri Gergely (balra), aki 2020-ban éppen jelenlegi vezetőedzőnket váltotta a diósgyőri kispadon


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló