Mindenből három: pontból, szerzett és kapott gólból is
Az U15-ös és az U14-es akadémiai csapatunk ötvenszázalékos mérleggel zárta a Honvéd elleni csütörtököt. EDZŐI NYILATKOZATOKKAL
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 7. FORDULÓ
Várda LA–Kispest-Honvéd FC 2–0 (0–0)
VLA: Miskiv – Fábián B., Szljuszarenko, Vaszilkiv, Balogh G., Varga I., Gyula D., Gergely M. (Bicsarev, 59.), Osztroha Á., Sztolykó, Hura (Kulik, 49.). Edző: Szabó Balázs
Gól: Vaszilkiv (11-esből, 44.), Kulik (75.)
Szabó Balázs: – Örülök a győzelemnek, ami igazi férfi- és csapatmunka volt. Köszönjük a vezetőségnek azt a lehetőséget, hogy a stadionban játszhattunk, mert ez nagyon feldobta a társaságot. Azt beszéltük a stábbal a lefújás után, hogy felnőtt hangulata volt a mérkőzésnek, a gyerekből felnőttesebb foci kerekedett ki ezáltal. Az ellenfél beívelt labdákkal veszélyeztetett, igazán kidolgozott helyzete nem volt, míg nekünk a két gólon kívül még volt egy százszázalékos lehetőségünk is, az átmenetekből pedig folyamatosan veszélyesek tudtunk lenni. Jó csapat a Honvéd, ez beigazolódott, miként az a várakozásunk is, hogy a pillanatnyi forma dönthet, és ez most a mi javunkra kedvezett.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 8. FORDULÓ
Várda LA–Kispest-Honvéd FC 1–3 (1–0)
VLA: Spakovatj – Lukasin, Domokos M., Nagy P., Dudás A., Balogh B. (Károlyi G., 72.), Séra L., Fekete O. (Szűrös, 65.), Kónya Zs. (Derczó, 62.), Kovalenko, Kertész M. (Révész N., 62). Edző: Deme Attila
Gól: Balogh B. (7.), illetve Baji B. (62. és 64.), Várdai Cs. (66.)
Deme Attila: – Nagyon sajnálom a srácokat, mert most valóban a szívüket-lelküket kitették a pályára. Úgy gondolom, a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtottuk, és nem túlzás azt állítani, hogy a kialakított helyzeteink alapján már a szünetben három-négy góllal vezethettünk volna. Sajnos a lehetőségeinket nem tudtuk értékesíteni, míg az ellenfelünk könyörtelenül kihasználta a sajátjait, s utána már nem sikerült visszakapaszkodnunk. A játékosok hozzáállására és teljesítményére büszke vagyok, ugyanakkor a mérkőzés legfontosabb tanulsága, hogy ilyen szinten a helyzetkihasználás döntő jelentőségű. A jövőben sokkal határozottabbnak és eredményesebbnek kell lennünk a kapu előtt.



