Minden napra egy mese

2022-11-21 19:56:01
Kisvárda FC

Két játékosunk révén klubunk is csatlakozott a kisvárdai adventi akcióhoz.

Közéleti személyiségeket, köztisztviselőket és sportolókat szólítottak meg annak az adventi akciónak a keretében, amely a felolvasás köré épült. A Kisvárda szerte ismert emberek meséket olvastak fel, amelyből közlésére az adventi időszakban minden napra jut egy-egy – ezeket számos médiafelületen publikálják majd.

Klubunk, a Kisvárda FC örömmel csatlakozott a felkéréshez, nem feledve a társadalmi szerepvállalás jelentőségét, valamint azt, hogy a mesével elsősorban megszólított nemzedék, a gyermekek közül sokan akadémiánkon pallérozódnak, és az a célunk, hogy a még kisebb kisvárdai lurkók közül is minél többen csatlakozzanak hozzánk.

Boldogan csalunk mosolyt az arcukra azokkal a mesékkel, amelyeket játékosaink közül a gyermekkorból épphogy kilépett, saját nevelésű 19 éves Czérna Erik, valamint a nyáron Gyirmótról érkezett, az erősödő kisvárdai identitását ennek a felkérésnek a teljesítésével is kifejező Széles Imre Antal olvasott fel.

Hogy melyek voltak ezek a művek? Hamarosan kiderül.


A fotókon: Czérna Erik (a borítófotón) és Széles Imre Antal is örömmel tett eleget a felkérésnek

Fotók: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló