Milliós pénzbüntetés

2022-05-25 10:42:41
Kisvárda FC

Az eddigi legnagyobb mértékű megrovásban részesültünk az Újpest ellen történtek miatt.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága eljárás alá vonta klubunkat a május 5-i, Kisvárda Master Good–Újpest FC mérkőzésen történtek miatt, és megállapította a fegyelmi vétséget, ami alapján egymillió forintos pénzbüntetésben részesültünk. Ez klubunk történetének legmagasabb összegű büntetési tétele.

Az indoklás szerint a mérkőzés közben szurkolóink három alkalommal is „megbotránkoztató, obszcén kifejezéseket kiabáltak”, illetve szurkolóink „a mérkőzés után négy darab fény- és füsthatású eszközt hoztak működésbe a szektorukban”. Ez pedig ugyancsak fegyelmi vétségnek minősül.

Mindamellett, hogy továbbra is nagyon hálásak vagyunk a szurkolóinknak (nem véletlenül nyújtottuk át nekik a bajnokság zárása után a csapatot megillető ezüstérmet), kérjük őket, hogy a jövőben tartózkodjanak a hasonló megnyilatkozásoktól és cselekményektől, mert klubunkat nehéz helyzetbe hozhatják, akár visszaesőként is.

Megértésüket megköszönjük!


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
ETO FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-10-26 12:45
Fizz Liga, 11. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kolorcity Kazincbarcika SC
0-1
0-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2025-10-19 13:15
Fizz Liga, 10. forduló