Megvan az új tízesünk!

2022-08-09 17:06:18
Kisvárda FC

Lengyelországból igazoltunk válogatott kerettag magyar támadó középpályást.

Jelentős tapasztalattal rendelkező, a magyar élvonalban mégis újonc futballistát szerződtettünk. A 27 éves Vida Kristopher aláírta szerződését klubunkkal, a futballista a lengyel Piast Gliwice csapatától érkezett.

A Marco Rossi szövetségi kapitány által 2019-ben a válogatott keretében is figyelembe vett támadó középpályás utánpótláskorú játékosként a Goldball ’94, a Vasas, az akkori Videoton és a Bp. Honvéd-MFA színeiben pallérozódott, majd 2011-ben, 16 évesen kezdődött meg a külföldi karrierje, amely egészen idáig tartott. Vida Kristopher a holland Twentéhez került elsőként, onnan az ugyancsak holland De Graafschaphoz igazolt, majd a Dunaszerdahelyi AC játékosa volt négy éven át. A szlovák bajnokságból kiemelkedett, többször választották be az idény legjobb csapatába, vagy éppen klubjában lett házi gólkirály és az év játékosa. A DAC színeiben négy év alatt 124 tétmeccsen 32 gólt szerzett.

Aztán 2020 telén országot váltott, az akkori lengyel bajnoki címvédő Piast Gliwice játékosa lett. Az elmúlt két és fél év alatt 36 bajnoki meccsen négy gólt szerzett legutóbbi klubjai színeiben. A magyar korosztályos válogatottakban (U16, U18, U19, U20) 2010 és 2014 között jutott lehetőséghez és a felnőtteknél is volt már kerettag.

A szabaddá vált 10-es mezre lecsapó Vida Kristophert – akivel hamarosan interjút olvashatnak honlapunkon – Isten hozta Kisvárdán, itteni karrierjéhez sok sikert, jó egészséget kívánunk!


VIDA KRISTOPHER

Születési hely: Budapest

Születési ideje: 1995. június 23.

Állampolgársága: magyar

Posztja: támadó és szélső középpályás

Erősebb láb: jobb

Magasság: 177 cm

Pályafutása: Goldball ’94 (2000-2005), Vasas (2005-2007 és 2008-2009), Videoton (2007-2008), Bp. Honvéd-MFA (2009-2011), Twente (holland, 2011-2013), Jong Twente (holland, 2013-2014), De Graafschap (holland, 2014-2016), Dunaszerdahelyi AC (szlovákiai, 2016-2020), Piast Gliwice (lengyel, 2020-2022), Kisvárda Master Good (2022-)

Mezszáma: 10


A borítófotón: Vida Kristopher (balra) Forrás Zoltán klubmenedzsertől kapta meg a számmal és névvel ellátott kisvárdai mezét

Fotó: Ombodi Tamás


next match
Kisvárda Master Good
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Gyirmót FC Győr
1-1
1-1
Kisvárda Master Good
Győr, Alcufer Stadion
2025-04-20 17:00
Merkantil Bank Liga, 25. forduló