Megint visszajöttünk hátrányból

Nyertünk az őszi első otthonában, zsinórban a harmadik győzelmünket arattuk Kozármislenyben. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ
Kozármisleny történetének első, hazai tévés meccsére megmozdult a település apraja-nagyja, a pályára vonuló játékosokra két-két bekísérőfiú jutott, a kezdés előtt jubiláló játékosokat és sportembereket köszöntöttek, mindkét félidőt ünnepélyes szurkolói kezdőrúgás előzött meg. A baranyaiak idén első hazai meccsüket játszották 2025-ben, és bíztak a tavaszi eredményesség javulásában.
Mi pedig abban, hogy folytatódik a jó sorozatunk, ennek szellemében támadólag léptünk fel, veszélyesebbek voltunk. Marko Matanovics keresztbelőtt labdája ígért gólt, majd Soltész Dominik beadásáról maradtak le a belsők. illetve Lékai Soma kapus is zavarba hozható volt, de pontatlanságait nem tudtuk kihasználni. Nem úgy a Kozármisleny azt a fegyverét, hogy Kirchner Krisztián a legveszélyesebb embere, a társak őt keresték a keresztlabdákkal, és a tavalyi NB II-es gólkirály két villanása után kétgólos előnyre tett szert a házigazda. Gyorsan jött a szépítés, Soltész Dominik szép gólt szerzett, így életben maradt a remény a második játékrészre.
Összességében tehát megint kétgólos hátrányból kellett fordítanunk, mint két hete Budafokon – és össze is jött. Az 54. percre megvolt az egyenlítés, Soltész Dominik ezúttal gólpasszt adott, Bernardo Matic pedig gólt fejelt. Gyurkó Máté azonnal megrúghatta volna a vezető gólunkat, majd Jasmin Mesanovic is helyzetbe került, de a döntés Soltész Dominikra maradt: szélsőnk a második kisvárdai gólját is megszerezte bajnoki mérkőzésen, pazar mozdulattal csavart szabadrúgásból a kapuba.
A labdával együtt tartottuk az eredményt, közben két ciklusban hosszabb időre a kapunk elé szorultunk, de megőriztük az előnyt, ismét hátrányból fordítva nyertünk, és immár hat forduló óta tart a veretlenségünk.
Ne feledjük, az őszi elsőt győztük le, amely most sem játszott rosszul, sőt...
MERKANTIL BANK LIGA: 19. FORDULÓ
HR-RENT KOZÁRMISLENY–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–3 (2–1)
Kozármisleny, 800 néző, v.: Csonka B. (Albert I., Buzás B.)
KOZÁRMISLENY: Lékai S. – Schuszter, Vajda R., Gajág, Turi T. – Major S. (Kocsis G., 78.), Horváth D. – Kócs-Washburn (Lacza, 70.), Átrok (Pesti Z., 78.), Kirchner (Rácz L., 89.) – Horváth P. Vezetőedző: Pinezits Máté
KISVÁRDA: Popovics – Lippai (R. Stefan, a szünetben), Matic, Chlumecky – Cipetic (Puclin, 66.), Bíró B., Soltész I. (Szőr, 84.), Soltész D. – Matanovics (Molnár G., a szünetben) – Gyurkó (Szpaszics, 88.), Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Kirchner (1–0) a 17., Horváth P. (2–0) a 31., Soltész D. (2–1) a 34., Matic (2–2) az 54., Soltész D. (2–3) a 72. percben
A gólok története
17. perc: Kócs-Washburn jobbról keresztbe ívelt labdája Kirchnert találta meg a bal oldalon, az ötös és a tizenhatos között, ő befelé tolta a labdát Cipetic mellett, majd hat méterről jobbal a bal alsó sarokba lőtte, 1–0.
31. perc: Major Sámuel ívelt a tizenhatos előteréből balra, Kirchner lekezelte a labdát, majd szinte onnan, ahonnan a gólt szerezte, kapura lőtte, Popovics vetődve védett, de a kipattanóból Horváth Péter három méterről a kapuba kotorta a labdát, 2–0.
34. perc: Soltész Dominik szerzett labdát a félpályánál, Matanovicsot indította a bal oldalon, ő a tizenhatoson belül, egy csel után visszajátszotta a labdát Soltész Dominikhoz, aki 15 méterről, ballal a bal felső sarokba ívelte, 2–1.
54. perc: Soltész Dominik balról beívelt szabadrúgása után Matic középről, négy méterről fejelt a kapuba, a labda középen, a lécről vágódott a hálóba, 2–2.
72. perc: Soltész Dominik 25 méteres szabadrúgásból, ballal a kapu jobb oldalába csavarta a labdát, 2–3.

