Megint a második félidő

Most is szünet után robbantottunk – mindez FOTÓKON is.
Van hasonlóság a szerdai, Sopron elleni Mol Magyar Kupa-nyolcaddöntőnk (3–0), valamint a legutóbbi, Tatabánya elleni bajnoki (2–1) és az ezt megelőző, balatonalmádi kupamérkőzésünk (4–0) között.
Mindhárom alkalommal a második félidőben robbantottunk, és szünet után született három gól. A Tatabánya ellen ugye 2–1-es megoszlásban, de akkor és Sopronban is Gyurkó Máté kezdte a gólgyártást. Míg Almádiban az első félidő legvégén Molnár Gábor révén megszereztük az előnyt, majd szünet után az ő újabb két góljával, összességében mesterhármasával lett 3–0 az állás, ami még Driton Camaj kisvárdai színekben szerzett utolsó találatával módosult 4–0-ra.
A Sopron elleni mérkőzésen (ezúttal Gyurkó személyében duplázónk volt) készült fotógaléria elérhető hivatalos Facebook-oldalunkon, honlapunk Méditár menüpontjában és ebben a cikkben.

