Meccsidőpontok az év végéig

2026-09-21 14:46:44
Kisvárda FC

A bajnokik döntő többsége szombaton lesz, ahogy a megyei rangadó is hazai pályán.

A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) versenybizottsága az OTP Bank Ligában egészen a 18. fordulóig, vagyis a 2026-os naptári évből hátralévő valamennyi mérkőzésnek közzétette a hivatalos kezdési időpontjait, így aztán most jó előre lehet tervezni.

A Vasas és a Ferencváros elleni meccsek időpontja már ismert volt, az azt követő hét fordulóban kivétel nélkül szombati napokon lépünk pályára, egyedül a legvégén, az MTK ellen játszunk vasárnap, december 20-án, ami egyben a 2026-os esztendő utolsó versenynapja is lesz. November utolsó szombatján rendezzük a Nyíregyháza elleni megyei rangadót. Lesz válogatott szünet is még, emiatt a november 13-15-i hétvége lesz üres.

Ezzel párhuzamosan elkészült a Mol Magyar Kupa következő fordulójának menetrendje is, csapatunk október 28-án, szerdán 18 órakor játszik majd a Pécsi MFC otthonában. Ehhez a meccshez köthető a bajnokság legzsúfoltabb hete, hiszen egy héten belül háromszor játszunk idegenben: előbb szombaton Zalaegerszegen bajnokit, aztán szerdán kupameccset Pécsen, majd a következő szombati bajnokit Kispesten.

Az esztendőből tejátt 11 tétmérkőzésünk van még hátra, azokból hetet is idegenben vívunk meg.


OTP BANK LIGA – A KISVÁRDA MASTER GOOD HÁTRALÉvŐ MÉRKŐZÉSEI 2026-BAN

9. forduló. Október 10., szombat, 14.45: Vasas FC–Kisvárda Master Good

10. forduló. Október 18., vasárnap, 18.00: Kisváda Master Good–Ferencvárosi TC

11. forduló. Október 24., szombat, 19.30: Zalaegerszegi TE FC–Kisvárda Master Good

12. forduló. Október 31., szombat, 15.45: Kispest-Honvéd FC–Kisvárda Master Good

13. forduló. November 7., szombat, 18.45: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia

14. forduló. November 21., szombat, 16.00: Újpest FC–Kisvárda Master Good

15. forduló. November 28., szombat, 19.16: Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus FC

16. forduló. December 5., szombat, 14.30: DVSC–Kisvárda Master Good

17. forduló. December 12., szombat, 17.30: ETO FC Győr–Kisvárda Master Good

18. forduló. December 20., vasárnap, 15.15: Kisvárda Master Good–MTK Budapest


MOL MAGYAR KUPA

A legjobb 16 közé jutásért. Október 28., szerda, 18.00: Pécsi MFC–Kisvárda Master Good


Következő mérkőzés
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
2026-10-10 14:45
OTP Bank Liga, 9. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
0-1
0-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-09-19 17:00
OTP Bank Liga, 8. forduló