Matinémeccs a Viharsarokban

A Keleti csoport két legjobban teljesítő tartalékcsapata találkozik egymással vasárnap délelőtt – BEHARANGOZÓ.
A három NB III-as csoport közül a Keletiben szerepel a legtöbb tartalékcsapat, számszerint öt. Ezek közül egyelőre a Kisvárda Master Good II teljesít a legjobban, hiszen 27 pontjával az ötödik helyen áll (sőt, ha a teljes mezőnyt, a három csoportban szereplő összesen 12 második számú alakulatot vizsgáljuk, akkor csak a Paksi FC II rendelkezik több ponttal, számszerint 28-cal, amivel a Közép-csoport negyedik helyén áll), egyetlen pontocskával és helyezéssel megelőzve a másodosztályú viharsarki csapat hátországát biztosító Békéscsaba II-t. Ez a két csapat vasárnapi matinémérkőzésen találkozik a Viharsarokban.
„Kétségtelen, hogy van némi presztízse annak, hogy az úgynevezett tartalékcsapatok közül melyik is a legerősebb, most a csoportunkban legjobban teljesítő két ilyen gárda találkozik egymással – mondta Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője. – A Békéscsaba fizikálisan erős csapat, amely nem véletlenül nyerte meg nyáron az osztályozóját és a mostani remek szereplése is azt mutatja, kiváló ellenfél vár ránk. Nem könnyíti meg a dolgunkat, hogy idegenben lépünk pályára, ráadásul a felnőtt csapatunkkal egy napon, de mindent megteszünk majd annak érdekében, hogy megőrizzük a jelenlegi pozíciónkat.”
Az NB I-es csapat rengeteg vasárnapi hazai meccse miatt már többször kellett módosítani az ugyancsak vasárnapi fellépésekre kötelezett NB III-asaink összecsapásainak időpontját vagy helyszínét. Íme az újabb változás: a jövő heti, Tiszafüred elleni meccs pályaválasztói jogát felcseréltük, így november 7-én újra idegenben szerepel tartalékcsapatunk.
NB III KELETI CSOPORT: 15. FORDULÓ
BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE II (6.)–KISVÁRDA MASTER GOOD II (5.)
Békéscsaba, Utánpótlásközpont, vasárnap, 11.00
Vezeti: Dobai János (Bereczki Bence, Juhász Szabolcs Olivér)

