Másodszor is presztízsmeccs

2022-08-06 16:58:41
Kisvárda FC

Újabb hazai fellépés a bajnokságban, a Mezőkövesd legyőzése a cél. BEHARANGOZÓ

Második bajnoki mérkőzésünket is hazai pályán játsszuk – ismét olyan edző csapata ellen, aki a közelmúltban Kisvárdán dolgozott. Joao Janeiro (2021 őszén dolgozott nálunk) Debrecenje után Supka Attila (2020-2021) Mezőkövesdje lesz a vendégünk a vasárnap 15.30-kor kezdődő bajnokin.

„A pénteki regenerációs edzés keretében uszodában volt. csapat, szombaton pedig taktikai jellegű gyakorláson vett részt a csapat – mondta a moldei mérkőzés és a vasárnapi bajnoki közötti munkanapokról Török László vezetőedző (borítófotónkon jobbra). – Szerencsére újabb sérültünk nincs, a jelenleg rendelkezésre álló teljes keret részt tudott venni az edzésen, huszonkét játékosból tudjuk kiválasztani azokat, akik a legfrissebb állapotban vannak, és számíthatunk rájuk a vasárnapi mérkőzésen. Különös, hogy ismét olyan edző látogat hozzánk, aki korábbról jól ismeri csapatunkat, de bízunk benne, hogy elkezdjük a győzelmek gyűjtögetését. A DVSC elleni mérkőzésen történteken már nem érdemes keseregni, és bár időnk nagy részét a nemzetközi kupameccsek kötik le, a bajnokságban is helyt kell állnunk, ehhez vasárnap nyernünk kell.”

Ha azt mondtuk, hogy konferencialiga-ellenfeleink számára előnyt jelentett, hogy játékban voltak, és a nyarat is tétmeccsekkel játsszák végig, akkor ugyanúgy a javunkra válhat-e, hogy mi már a negyedik tétmeccsre készülünk a nyáron, a Kövesd pedig a másodikra?

„Azt szoktuk mondani, hogy a futballban a meccs a legjobb edzés, ha ezt nézzük, nem állunk rosszul – így Török László. – Ha ehhez jól adagoljuk az edzésterhelést, akkor valóban a javunkra válhat ez az időszak. Hosszútávon mindenképpen, most viszont a friss erőket kell keresnünk.”

A mérkőzés 15.30-kor kezdődik, a jegypénztárak 13 órakor nyitnak ki a Várkerti Stadionban.


next match
Békéscsaba 1912 Előre
Kisvárda Master Good
Békéscsaba, Kórház Utcai Stadion
2025-05-04 17:00
Merkantil Bank Liga, 27. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-3
3-1
Szentlőrinc SE
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-04-27 17:00
Merkantil Bank Liga, 26. forduló