Másodszor is 1–1

2024-07-06 12:54:24
Kisvárda FC

Ezúttal a szlovák második ligás Eperjes ellen játszottunk döntetlent hazai környezetben. BESZÁMOLÓ

A második nyári felkészülési meccsen a szlovák másodosztály előző idényének harmadik helyezettje, a Tatran Presov volt az ellenfelünk szombat délelőtt. Az eperjesiek ellen nem játszhatott a kézsérüléssel bajlódó Kovács Marcell és Bernardo Matis, illetve Alaksandar Jovicic és Driton Camaj is a lelátón foglalt helyet. Borította a tervet, hogy a bemelegítésnél Milos Szpaszics megsérült, így a helyén Bíró Bence kapott helyet az első félidei csapatban, amelyben szerephez jutott a héten szerződtetett Molnár Gábor is.

Ahogy a Kassa ellen, most sem kellett sokat várni az első gólra, Soltész Dominik harcosságát dicsérte a vezető találat. Ám az első félidőt nagyjából megfelező ivószünetig sem jutottak el a felek, máris egyenlítettek a vendégek. Fejesből vehettük volna vissza a vezetést, de a Branimir Cipetic jobboldali beadását követő Bíró Bence-bólintást könnyedén védte az eperjesiek kapusa. A szünetig hátralévő időben fölényben futballoztunk, de nem tudtunk újabb gólt szerezni, a bosszantó labdaeladások után pedig az ellenfélnek is adtunk néhány lehetőséget.

A második játékrészt Gyurkó Máté veszélyes lövése vezette fel, ballal, a tizenhatoson kívülről csak kevéssel lőtt fölé. A következő, formás támadásunk végén is ő került helyzetbe, de Cipetic beadása kicsit magasnak bizonyult.

A hátralévő időben egyik csapat sem tudott igazán kibontakozni, az eperjesiek előtt adódott több gólszerzési kísérlet szögletek után, illetve egy szép támadásunk végén Babják Miroszláv lövését blokkolták a védők, de egyik fél sem talált már be, így második nyári edzőmeccsünkön is 1–1-es eredmény született.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

KISVÁRDA MASTER GOOD–FC TATRAN PRESOV (szlovákiai) 1–1 (1–1)

Kisvárda, Várkerti Stadion, v.: Rúsz

KISVÁRDA: Popovics (Hrabina, a szünetben) – Cipetic (Kozacsuk, 63.), R. Stefan (Széles, a szünetben), Lippai, Körmendi (N. Ponomarenko, 63.) – Osztrovka (Soltész I., a szünetben), Szőr (Babják, a szünetben) – Soltész D. (Scsadej, 63.), Molnár G. (Gyurkó, a szünetben), Bíró B. – Mesanovic (Czékus, a szünetben).

EPERJES: Knurovsky – Gáll, Simko, Jendrek, Potoma, Avetiszjan, Gladis, Castelano, Fadairo, Franko, Legnani. Cserék: Fojticek, Slebodník, Zolotoveckij, Bobrovsky, Demjanovics, Diao, Sagna, Olejník

Gólszerző: Soltész D. (1–0) a 12., Fadairo (1–1) a 19. percben


next match
Vasas FC
Kisvárda Master Good
Budapest,Illovszky Rudolf Stadion
2024-07-28 19:00
MerkantilBank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló