Legalább az erőnlét is javult valamelyest
A tizenegyesrúgásokkal véget ért óbudai kupamérkőzésünket így látták a szakvezetők.
Harmati Tamás, a III. Kerületi TVE edzője: „Megvalósítottuk a taktikai elképzeléseinket, zártak tudunk maradni, meg tudtuk őrizni a kapunkat a góltól és akadtak a mérkőzésnek olyan periódusai, amikor igazán jól játszottunk és komoly esélyünk volt a gólszerzésre. Gondolok itt a százszázalékos helyzetekre és a kapufára. Közel álltunk a csodához, de az utolsó nagy kihívást nem tudtuk teljesíteni.”
Révész Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője: „Gratulálok a szervezetten játszó hazaiaknak! Ha eddig problémánk volt a kondíciónkkal, akkor az emberhátrányos rohanásban mindenki megszerezhette a hiányzó erőt. Sok hasznos dologgal szembesültünk, jó, hogy ez éles körülmények között mutatkozott meg, mert hétközben nem mindig lehet ezeket észrevenni. Nagyon sok mindenben kell még fejlődnünk, már a következő bajnoki mérkőzésre is.