Kupameccsek az utánpótlásban is
Három érintett korosztályunkból kettő kedden idegenben lép pályára. BEHARANGOZÓ
A felső három utánpótláskorosztályban (U19, U17, U16) kupaküzdelmeket is rendeznek, ennek a sorozatnak az egyik sajátossága, hogy különböző bajnoki osztályban szereplő csapatok is találkozhatnak egymással. Így van ez a Várda LA csapatainak esetében is, amelyek mindhárom korcsoportban, idegenben játszanak alacsonyabban jegyzett riválisok ellen.
Az U19-esek szerdán játszanak majd Gödöllőn, az U17-esek és az U16-osok viszont kedden lépnek pályára. A kiemelt bajnokságban szereplő mieink egyaránt alapcsoportos ellenfélhez utaznak – Zalaegerszegre, illetve Óbudára. A továbbjutás kérdése egy mérkőzésen dől el, döntetlen esetén hosszabbítás, adott esetben tizenegyespárbaj következik.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KUPA, 3. FORDULÓ
Kedd, 10.00: Zalaegerszegi TE FC–Várda LA
Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – Hosszú utazást követően lépünk pályára, de egyetlen célunk csakis a továbbjutás lehet. Ellenfelünk az alapcsoportban szerepel, de jó csapat, nem lesz könnyű dolgunk ellene, de szeretnénk érvényre juttatni az osztálykülönbséget.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KUPA, 3. FORDULÓ
Kedd, 15.00: III. Ker. TVE–Várda LA
Katona György, a VLA edzője: – A szezon hajraját nyitjuk meg ezzel a kupameccsel. Az utolsó két lejátszott meccsünkön sok pozitívumot tapasztaltunk, sikerült sok helyzetet kialakítani és a gólok szép számban jöttek. Ezt szeretnénk erre a mérkőzésre is átmenteni és továbbjutni.


