Különleges megyei rangadó
A három szombati fellépés között az utánpótlásban is lesz Kisvárda–Puskás összecsapás. BEHARANGOZÓ
Nagy jelentőségűnek tűnő mérkőzést játszik a Várda LA U16-os csapata, amely szombaton délelőtt azt a riválist fogadja, amelyet egyedüliként megelőz a bajnokságban. Ráadásul megyei rangadóról van szó, hiszen a Nyíregyháza Spartacus korosztályos legénysége látogat a Várkertbe, úgyhogy igazán különleges meccs vár az első győzelmére hajtó VLA-ra.
Az U17-es és az U14-es egységünk kényelmesebb helyzetből várja a szombati fellépését, a nagyobbak a – felnőttekhez hasonlóan – a Puskás Akadémiát fogadják, míg a legkisebbek az éllovas MTK-hoz látogatnak.
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 5. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (3.)–Puskás Akadémia (10.)
Kornutjak Volodimir, a VLA edzője: – A Puskásnak minden korosztályban jó csapata van, így van ez nálunk is, ezért erős ellenfélre számítok. Két idegenbeli vereség után a múlt héten itthon visszataláltunk a győztes útra, hazai pályán persze megint győzni szeretnénk, ez is fontos, de a lényegesebb, hogy fejlődjenek a gyerekek és merjék önmagukat adni.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 9. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (11.)–Nyíregyháza Spartacus FC (12.)
Katona György, a VLA edzője: – Egy mérkőzés a sok közül, hiszen hosszú még a bajnokság, de mégis különleges. Megyei rangadó, ráadásul mindkét csapat hasonló célokért küzd. Az utóbbi hetekben javuló formát mutatunk, a múlt heti debreceni fellépésén is megvoltak azok a lehetőségek, amivel meccset lehet nyerni. Itt az újabb sansz, hogy ez sikerüljön. Ehhez hatékonyabb támadójátékra és fegyelmezett, kompakt védekezésre lesz szükség csapatszinten. Bizakodóak vagyunk a heti munka rendben volt, nagyon várjuk a találkozót.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 10. FORDULÓ
Szombat, 12.30: MTK Budapest (1.)–Várda LA (7.)
Deme Attila, a VLA edzője: – A bajnokság éllovasához látogatunk, így tisztában vagyunk vele, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Ugyanakkor úgy érzem, a héten sikerült visszatérnünk a helyes útra. A csapat elszánt és motivált, mindenki maximális odaadással fog küzdeni azért, hogy pozitív eredménnyel térjünk haza.


