Kulcsfontosságú siker

Vezetésünk után gyorsan egyenlített a Mezőkövesd, de helyén volt az eszünk, meg a szívünk. BESZÁMOLÓ
A tavaly még NB I-es csapatok olyan nívón futballoztak, amely méltó volt a közelmúltjuhhoz. A Mezőkövesd nyolc, mi hat élvonalban töltött év után szálltunk alá tavaly nyáron, és a felek vasárnap délutáni produkciója bizony megállta volna helyét a felsőbb osztályban is.
Kezdeményezően játszott mindkét fél, itt Soltész Dominik, ott Bertus Lajos hagyta ki az első nagy helyzetet. Aztán Szendrei Ákos cselsorozata után kerültünk szorult helyzetbe, de a szélső kihagyta a ziccert, a túloldalon pedig a távoli lövések nem értek célt. Az első félidő hajrája már egyértelműen a miénk volt, és tizenegyesből vezetéshez is jutottunk.
Nem sokáig örülhettünk, mert kommunikációs hibából adódóan három játékosunk is egymásra várt, ezt pedig a szemfüles Cibla Flórián kihasználta. Jött a hármas csere, és a friss erők közül mindenki tevékeny részese volt a végül kiharcolt nagy győzelemnek. Raúl-Martin Stefan többször megbontotta a mezőkövesdi védelmet, David Puclin távolról veszélyeztetett, Szőr Levente pedig első labdaérintésből gólt fejelt.
A hajrában a Mezőkövesd előtt is adódott egyenlítési lehetőség (a legnagyobb megint Szendrei Ákos előtt), de Cipetic, Gyurkó Máté és Puclin is elvarrhatta volna a szálakat, és gondoskodhatott volna róla, hogy ne kelljen izgulni.
Így is édes a győzelem, főleg, hogy immár a hatodik volt a sorban!
MERKANTIL BANK LIGA: 22. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (1–0)
Várkerti Stadion, 1110 néző, v.: Kovács I. (Aradi, Toplánszki)
KISVÁRDA: Popovics – Jovicic (R. Stefan, 63.), Matic, Chlumecky – Cipetic, Bíró B. (Gyurkó, 77.), Soltész I. (Szőr, 63.), Soltész D. (Lippai, 89.) – Matanovics – Szpaszics (Puclin, 63.), Mesanovic. Vezetőedző: Révész Attila
MEZŐKÖVESD: Juhász I. – Kojnok, Keresztes B., Bora, Vajda S. – Zvekanov (Cseri T., 85.) – Szendrei Á., Lőrinczy, Bertus (Zachán, 77.), Cibla (Gresó, 55.) – Szalai J. (Doktor, 77.). Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Cipetic (11-esből, 1–0) a 45., Cibla (1–1) a 48., Szőr (2–1) a 66. percben
A gólok története
45. perc: Soltész Dominik jobboldali beadása után Zvekanov a tizenhatoson belül kézzel ért bele a labdába. A tizenegyesből Cipetic jobbal a jó irányba vetődő Juhász István mellett a bal alsó sarokba lőtte a labdát, 1–0.
48. perc: Bora a saját tizenhatosától ívelte előre a labdát egészen a hazaiak kapujának előterébe, ahol Popovics és a védők egymásra vártak, Cibla közéjük ugrott, elpöckölte a labdát, amely a bal alsó sarokba gurult, miközben Popovics buktatta a gólszerzőt. A gólt megítélte a játékvezető, Popovics sárga lapot kapott, 1–1.
66. perc: Soltész Dominik jobbról beívelt szabadrúgása után Szőr négy méterről a kapu jobb oldalába fejelte a labdát, 2–1.

