Koncentrálni elöl is, hátul is
Az utóbbi időben gólerősen játszó Debrecen vendége lesz csapatunk a hétfő esti bajnokin. BEHARANGOZÓ
Kecskemét és Mosonmagyaróvár után, Mezőkövesd és Felcsút előtt, vagyis az öt egymást követő idegenbeli tétmérkőzésből álló sorozat felénél hétfőn Debrecenben lép pályára NB I-es csapatunk. Ilyenkor mindig büszkén írjuk le, hogy ez a jelenlegi élvonal keleti rangadója, ebben az országrészben ötödik éve mi képviseljük az állandóságot a legjobbak mezőnyében.
A hétfő esti mérkőzés előtt szerdán mindkét csapat sikerrel vette a kupakört: a DVSC Debrecenből ki nem mozdulva, de azért idegenben játszva győzött 4–0-ra az NB III-as DEAC ellen, mi viszont az országot átszelve győztünk 3–0-ra Mosonmagyaróváron.
„Az amúgy is hosszú túra időtartama a hazafelé úton hat és fél órásra növekedett, hiszen baleseteket, útfelújításokat kellett kikerülnünk – mesélte Török László, csapatunk vezetőedzője. – Összességében azonban pozitívan zártuk a túrát, hiszen kellően motivált játékkal értük el a magabiztos győzelmet, a továbbjutásnak meg persze örülünk. Azt követően megfelelő módon tudtunk regenerálódni, erre megvannak a módszereink.”
A debreceni mérkőzéssel új kör, a bajnokság második 11 mérkőzésből álló szakasza indul. Az elsőt 18 ponttal zártuk, ami hárommal felszorozva 54 pontos befejezést sejtet (tavaly 59 egységgel végeztünk a második helyen). Elégedettségre adna okot, ha a folytatásban is ilyen tempóban termelnénk a pontokat?
„Az eddig megszerzett tizennyolc pont nem rossz, de azért bőven van hiányérzetünk, így nem biztos, hogy elfogadnánk azt a második körre is – felelte Török László. – Minél jobb szereplésre törekszünk a továbbiakban is. Ami a debreceni mérkőzést illeti, nyilvánvaló, hogy feltérképeztük az ellenfelet, és tudjuk, miben változott a játéka az edzőváltást követően. Az utóbbi két meccsükön rendre négy gólt szereztek hazai pályán, az arra utal, hogy a támadójáték az erősségük.”
Ezzel szemben mi az utóbbi három idegenbeli mérkőzésen tíz gólt kaptunk, ennek ismeretében kellene majd valahogy megállítani a láthatóan veszélyes debreceni támadókat.
„Saját bőrünkön is tapasztaljuk és a többi bajnokin is látjuk, hogy minden mérkőzés más, nem feltétlenül arra kell számítani, hogy a mi védelmünk és az ő támadósoruk minősége dönti el a pontok sorsát – így Török László. – Vannak rá példák, hogy egy-egy kimagasló teljesítményt szerényebb produkciók követik, erre nálunk is volt példa. A tizenkét csapatos bajnokságban számos a meglepetés, ezért is van szükségünk maximális koncentrációra minden egyes meccsen, elöl is, hátul is. A téli pihenő előtt csak egyszer játszunk hazai környezetben és négyszer idegenben, ezzel együtt szeretnénk jól kijönni ebből az időszakból, ehhez az kell, hogy Debrecenben is eredményesek legyünk.”
A borítófotón: A két csapat július végi bajnoki 2–2-es döntetlent hozott
Fotó: Móricz Csaba