„Kiállunk az igazunkért”

Megkaptuk a büntetésünket a fegyelmi bizottságtól a ZTE elleni meccsen történtek miatt, de vitatjuk annak jogosságát.
A 2022-es esztendő klubunk és élvonalbeli csapatunk háza táján számos történelmi pillanatot hozott. Az év végére is jutott egy ilyen – negatív értelemben. A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága ugyanis a 2022. november 8-i Kisvárda Master Good–ZTE FC mérkőzésen tapasztalt szurkolói rendbontás miatt négymillió forintos büntetésre, plusz egy bajnoki meccsre szóló szektorbezárásra büntette meg klubunkat. Az indoklás szerint a mérkőzés közben a zalaegerszegi Eduvie Ikoba labdaérinteseikor két alkalommal is rasszista megnyilvánulásokat lehetett hallani a lelátóról.
„Meglepődve értesültem a történtekről, korábban sosem fordult elő ilyesmi nálunk, az NB II-ben többször is elhódítottuk a sportszerűségi díjat, a korábbi színesbőrű futballistánk, Yves Mboussi, vagy éppen a brazil különítmény, Felipe, Sassá és Anderson Pico, mind-mind nagyon népszerűek voltak szurkolóink körében – kezdte az üggyel kapcsolatos nyilatkozatát Révész Attila sportigazgató. – Már az eljárás ténye is meglepett, de a fegyelmi tárgyaláson résztvevő kollégáim megnyugtattak, hogy olyan felvételeink vannak, amelyek egyértelműen bizonyítják, hogy nem huhogtak a szurkolóink, és mivel a mérkőzésen én is a kispadon foglaltam helyet, én sem emlékeztem ilyesmire. Ezek után meglepődtem, hogy a fegyelmi testület megállapította velünk szemben a rasszizmus vétségét, a rendelkezésre álló bizonyítékok vizsgálata és számos érintett véleményének kikérése után pedig arra jutottam, hogy olyan eljárással szembesültünk, amely bántja az igazságérzetünket és teljesen egyoldalúan állítja be a fegyelmi vétséget. A szezon előtt szembesültünk az aktuális fegyelmi szabályzattal, ahogy szoktuk, ezt megosztottuk a szurkolóinkkal is, hogy mire kell különösen odafigyelniük, hogy ne érjenek bennünket kellemetlenségek, esetleges szankciók. A fegyelmi szabályzat egyoldalú módosításairól szeptemberben szereztünk tudomást, ebben már sokkal nagyobb mértékű büntetések szerepelnek, mint a korábbiban, és jóval több területre terjed is ki a szankciós lista. Beszélve több egyesület vezetőjével, nyugodtan mondhatom, hogy ezt mások is döbbenettel fogadták. Ha már ilyen nagyok a büntetési tételek, akkor olyan hátteret teremtsenek a szabályok betartásának ellenőrzésére, amelyek kétséget kizáróan objektívek. Értem én, hogy a másik oldalon az UEFA is nagyon keményen szankcionálja az MLSZ-t a válogatott meccseken történtek miatt, de nem gondolom, hogy az a jó megoldás, ha ugyanezt megpróbálják a klubokra tovább hárítani.”
„Ami a konkrét esetet illeti, felháborító az az eljárás, ahogy kirótták ránk a büntetést, teljesen figyelmen kívül hagyva az általunk becsatolt bizonyítékokat. A legnagyobb probléma, hogy egyetlen ellenőri jelentés alapján kell kifizetnünk ezt a horribilis büntetést, holott mi bizonyítani tudjuk, hogy ezek a cselekmények nem történtek meg, ám az eljárás során ezeket a fegyelmi bizottság teljes mértékben figyelmen kívül hagyta. Felmerült, hogy a játékvezető, aki lényegesen közelebb helyezkedett el a nézőtér azon részéhez, ahonnan az állítólagos huhogások érkeztek, mint az ellenőrök, hogyan nem hallhatta meg azokat. Azt a választ kaptuk, hogy a kommunikációra használt headset nagyban korlátozza a hallásukat, csak ez azért sántít, mert érdekes módon a kispadról vagy a játékosoktól elhangzott kritikákat rendre meghallják. Ez számunkra nem elfogadható magyarázat. Ugyanakkor a hangfelvételek alapján egyértelmű, hogy csak pfujolás hangzott el, ami nem azonos a huhogással, nem tekinthető rasszista megnyilvánulásnak. Ha valódi szabálysértés történt volna, akkor azt – ahogy korábban is – elismernénk, és lehetőségünk nyílna kártérítést kérni azoktól, akik elkövették. Ebben az esetben erre nincs lehetőségünk, hiszen bizonyíthatóan nem történt szabálysértés. Nem tudjuk, miként lehetne a kluboknak nagyobb védelmet biztosítaniuk az ilyen eshetőségekre, de a jelek szerint az egyértelmű video- és hangfelvétel nem elégséges bizonyíték. A mérkőzés közvetítésének atmoszférahangját felvevő mikrofon nagyjából húsz méterre található attól a szektortól, ahol a kisvárdai tábor helyezkedik el a lelátón, azonos magasságban, ahonnan a játékvezető is követhette az eseményeket. Ezzel szemben a mérkőzést jóval távolabbról, a VIP-szektorból figyelő, a szövetséggel függő helyzetben lévő MLSZ-ellenőr véleménye kizárólag a perdöntő. Még úgy is, hogy az ugyanott helyet foglaló és kiváló érzékszervekkel rendelkező, az ellenőrtől jóval fiatalabb – de már maguk is ötvenes éveiket taposó – vendégeink sem hallottak huhogást. Ha már ilyen a szabály, akkor elvárható lenne, hogy a mérkőzésellenőrök a várható gócpontokhoz a lehető legközelebb helyezkedjenek, hogy ezzel is hitelt érdemlően erősíteni tudják a jelentésben foglaltakat. A mérkőzés után a játékvezetői ellenőr nyomást akart gyakorolni a játékvezetőre, hogy kerüljön be a jegyzőkönyvbe a huhogás, ám a technikai vezetőnk ezt nem volt hajlandó átvenni, és miután a zalaegerszegiek is elismerték, hogy nem hallottak ilyesmit, nem is került be a jelentésbe. Pedig, ahogy azt a ZTE–Honvéd meccsen is láthattuk, ha a játékvezető nem is érzékeli az efelé megnyilvánulásokat, az edzők és a játékosok azonnal reagálnak rá. Kétségünk sincs afelől, hogy ez most is így történt volna, ehhez képest a mérkőzés végén teljesen korrekt módon kinyilvánították a vendégek, hogy semmilyen atrocitás nem érte őket, rasszista megnyilvánulásokat nem tapasztaltak.”
„Tovább gyűjtjük a bizonyítékokat és a szurkolói felvételeket, és kiállunk a magunk igaza mellett, készek vagyunk elmenni a Sport Állandó Választott Bíróságáig is. Mi is elítéljük a rasszizmust, de azzal nem tudunk azonosulni, amikor a korábbi meccseken elkövetett hibák miatt túlkompenzáció áldozatai leszünk.”

