Ki sem látszódtak a meccsekből

2025-03-04 12:40:26
VLA

Preakadémiai korosztályaink nemzetközi tornákon szerepeltek a hétvégén.

Igazán nemzetközi programot bonyolított le a gyermekszekció a mögöttünk hagyott hétvégén.

A 2018 születésű gyerekekből ál U7-es csapatunk hazai környezetben játszott a Lurkó-kupán. Az első olyan tornájuk volt a kicsiknek, amelyen a 4+1-es felállásban a megfelelő méretű pályán játszhattak. Az első két mérkőzés az ismerkedés jegyében telt, majd három győzelemmel a dobogóra sikerült felkerülni a srácoknak.

A Várda LA eredményei az U7-es Lurkó-kupán, Kisvárdán: VLA–Olasz FS 2–5, –Partium L.A (romániai) 1–3, –Mezőfény (romániai) 1–0, –Nagykároly (romániai) 5–4, –Loki Foscisuli 1–0.

A fotón: U7-es csapatunk bronzérmes lett a hazai rendezésű Lurkó-kupán


A Várda LA U8-as, tehát 2017-es születésűekből álló csapata Szlovákiában, közelennről Varannón, a nagyon erős mezőnyt felvonultató Winter Cup elnevezésű tornán szerepelt. Már a csoportmérkőzések is kihívás elé állították a gyerekeket, de sikerült az elődöntőbe jutni. Ott a későbbi győztes Stal Rzeszów csapata még kemény diónak bizonyult, így a negyedik helyet sikerült megszerezni.

A Várda LA eredményei az U8-as Winter Cupon, Varannón: VLA–FK Svit (szlovák) 7–0, – Zemplín Michalovce (szlovák) 0–1, –MFK Roznava (szlovák) 1–1, –CFT Vranov (szlovák) 7–0, –Stal Rzeszów (lengyel) 0–5, –FAMT Presov (szlovák) 2–3.

Az egy évvel idősebb, vagyis 2016-ban született gyerekek alkotta U9-es legénységünk hazai környezetben játszott hármas torna keretében az FSG Ungvár, és a Viitorul Carei (Nagykároly) ellen 4x30 percet. Az újra 6+1-es rendszerben játszott mérkőzések jól szolgálták a gyerekek fejlődését, hiszen a hazai mezőnyhöz képest lényegesen agresszívebb ellenfelek ellen futballoztak. Két teljes sorral tudtunk kiállni, és minden gyerek megfelelő tapasztalatra tett szert.

Az U10-es (2015-ös születésűek) csapatunk szintén Kisvárdán játszott az FSG Ungvár és a Nagybányai Danut Sabau Akadémia ellen. Sok hiányzónk volt, próbajátékosok is részt vettek a tornán. Ennek ellenére olykor szépen és eredményesen is játszottunk.

Gyermekszekciónk legnagyobbjai, az U11-es (2014) együttese lejátszotta első 8+1-es mérkőzését a romániai Máramarossziget U12-es csapata ellen (borítófotónkon). A 4x20 perces mérkőzésen négy próbajátékos is szerepelt nálunk, ők valamennyien jó benyomást keltettek.

Edzőmeccs: Várda LA U 11–Máramarossziget U 12 (romániai) 6–0. VLA: Szeregnyi – Pócsik, Ascsillán, Sós, Huszti, Nagy D., Szántó, Moraru, Szilveszter, Szilágyi, Gubicskó, Pekács, Majzer.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló