Kettőből az egyik győztes

2025-07-28 17:30:52
Kisvárda FC

A legutóbbi bronzérmes elleni sikerrel indított NB III-as csapatunk. ÖSSZEFOGLALÓ

Hat döntetlent, és mindössze két olyan mérkőzést hozott az NB III Északkeleti csoportjának nyitó fordulója, amelyen az egyik fél javára eldőlt az összecsapás. A kettőből az egyik győztes tartalékcsapatunk volt, amely bravúrral indított, hiszen a legutóbbi kiírás bronzérmesét, a Debreceni EAC-ot győzte le idegenben 3–2-re. A mieinket az sem vetette vissza, hogy a DEAC 2–0-s vezetésünk után kiegyenlített, a győztes gólt mi vittük be, a meccsen már másodjára eredményes, bajnoki mérkőzésen ezúttal bemutatkozó, addigra már fejsérülése miatt csinos kis turbánnal játszó Teslim Balogun bombagólja révén.

A hétvégén kupaforduló következik, de tartalékcsapatként a Kisvárda Master Good II ebben a sorozatban nem érdekelt, így legközelebb a bajnokság második fordulójában, augusztus 6-án, szerdán 17.30-kor a Sényő ellen lép pályára, hazai környezetben.


NB III ÉSZAKKELETI CSOPORT: 1. FORDULÓ

Eredmények: Debreceni EAC–Kisvárda Master Good 2–3, Sényő FC-ZMB Building–Nyíregyháza Spartacus FC II 2–2, Diósgyőri VTK II F4R–Putnok FC 2–2, Ózd-Sajóvölgye–Eger SE 1–1, Tiszafüredi VSE–Füzesabony SC 1–1, Gödöllői SK–DVSC II 3–1, Bacsó Beton-Cigánd SE–Tarpa SC 0–0, Termálfürdő FC Tiszaújváros–FC Hatvan 3–3

A Debreceni EAC–Kisvárda Master Good II mérkőzés összefoglalója:

Related video

next match
Kisvárda Master Good
Kispest-Honvéd FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-07-25 17:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
0-1
0-1
ETO FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2026-05-16 17:15
Fizz Liga, 33. forduló