Kétszeri hátrányból fordítottak

2024-09-30 17:25:19
VLA

A kiemelt bajnokságokban két győzelem és három vereség voot a mérleg. ÖSSZEFOGLALÓK

Két nagy győzelmet arattak csapataink a hévégén a kiemelt korosztályos bajnokságokban: az U17-esek 1–0-s sikert értek el a mindig nagy presztízzsel bíró DVSC elleni mérkőzésen, míg az U15-ösök kétszeri hátrányból fordítva nyertek (3–2) a Ferencváros ellen, és ennek minden, így az utánpótlásfronton is nagy a presztízse.

A Várda LA többi csapata közül az U19-es kiélezett csatában veszített az MTK ellen, míg az U16-osok immár hazai pályán sem veretlenek, az U14-esek esetében pedig annak lehet örülni, hogy az eddigi legtisztesebb eredményt érte el.


MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 5. FORDULÓ

Eredmények: MTK Budapest–Várda LA 2–1, Bp. Honvéd FC–Újpesti TE 2–0, DVSC–Illés Akadémia 2–1, Ferencvárosi TC–Vasas Kubala Akadémia 3–2, ETO FC Győr–Puskás Akadémia FC 0–0, Diósgyőri VTK–Paksi FC 2–0

Az élcsoport állása: 1. Diósgyőr 13 pont (4 győzelem, 12–1-es gólkülönbség), 2. Puskás Akadémia 13 (4, 12–3), 3. Bp. Honvéd 10, 4. MTK 9, 5. Várda LA 8 (2, 6–4)


MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 5. FORDULÓ

Eredmények: Várda LA–DVSC 1–0, Ferencvárosi TC–MTK Budapest 1–0, Illés Akadémia–Puskás Akadémia FC 0–0, Diósgyőri VTK–Vasas Kubala Akadémia 0–2, Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Fehérvár FC 2–0, az ETO FC Győr–Bp. Honvéd FC mérkőzést október 3-án játsszák

Az állás: 1. Puskás Akadémia 11 pont/5 meccs, 2. Vasas KA 10/5, 3. Bp. Honvéd 8/5 (2 győzelem, 7–4-es gólkülönbség), 4. Szeged 8/5 (2, 7–7), ...10. Várda LA 4/4 (1 győzelem, 5–6)

A Várda LA–DVSC mérkőzés összefoglalója:

MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 5. FORDULÓ

Eredmények: Várda LA–Bp. Honvéd FC 2–5, Diósgyőri VTK–Ferencvárosi TC 2–1, Zalaegerszegi TE FC–ETO FC Győr 1–1, Vasas Kubala Akadémia–DVSC 4–3, a Puskás Akadémia FC–MTK Budapest (október 1.) és az Illés Akadémia–Pécsi MFC (november 23.) mérkőzéseket elhalasztották

Az állás: 1. DVSC 10 pont/5 meccs, 2. MTK 9/4, 3. Bp. Honvéd 8/5 (2 győzelem, 13–9-es gólkülönbség), 4. Puskás Akadémia 8/4 (2, 12–8), 5. Ferencváros 8/5 (2, 5–3), 6. Vasas KA 8/5 (2, 15–14), ...12. Várda LA 2/5 (0, 5–12)

A Várda LA–Bp. Honvéd mérkőzés összefoglalója:

MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 5. FORDULÓ

Eredmények: Várda LA–Ferencváros 3–2, Bp. Honvéd FC–Vasas Kubala Akadémia 0–2, Gödöllői SK–DVSC 0–1, MTK Budapest–Diósgyőri VTK 2–0, az ETO FC Győr–Zalaegerszegi TE FC és a Puskás Akadémia–Illés Akadémia mérkőzéseket október 9-én játsszák

Az élcsoport állása: 1. MTK 12 pont/4 meccs, 2. Diósgyőr 10/5 (3 győzelem, 9–4-es gólkülönbség), 3. Várda LA 10/5 (3, 9–9), 4. Ferencváros 7/5 (2, 11–8), 5. DVSC 7/4 (2, 4–3)

A Várda LA–Ferencváros mérkőzés összefoglalója:

MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 5. FORDULÓ

Eredmények: Várda LA–DVSC 0–2, Vasas Kubala Akadémia–ETO FC Győr 3–2, Bp. Honvéd FC–MTK Budapest 0–3, Diósgyőri VTK–Illés Akadémia 0–0, a Puskás Akadémia–Ferencváros mérkőzést október 30-án játsszák

Az állás: 1. MTK 15 pont/5 meccs, 2. Diósgyőr 10/4, 3. Puskás Akadémia 9/4, ...10. Várda LA 0/5 (0 győzelem, 1–29-es gólkülönbség)

A Várda LA–DVSC mérkőzés összefoglalója:

Related video

next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló