Kétszeri egyenlítés után vereség
A hajrában több fordulópontot is hozott a mérkőzés, ezekből rosszul jöttünk ki. BESZÁMOLÓ
Az idei első bajnokin már magyar állampolgárként léphetett pályára Melnik Bogdán, aki a téli szünetben letette az állampolgársági esküt. Az MTK elleni kezdőcsapat nagyban hasonlított ahhoz, amelyik Debrecenben nyert az évzárón, egyedül az akkor eltiltott Branimir Cipetic került vissza.
Korán hátrányba kerültünk, labdavesztés utáni kontrából szerzett előnyt Molnár Ádin, aki akár egyből meg is duplázhatta volna góljai számát, de lövését követően Popovics Ilija és Nagy Krisztián közösen mentett. Jól reagáltunk a hátrányra, és meg is jött az egyenlítés, Bíró Bence kotorta be a Jasmin Mesanovic fejese utáni kapufáról kipattanót.
Csapatkapitányunkat a szünetben sérülés miatt le kellett cserélni, érkezett Novothny Soma, és Martin Chlumecky révén közel kerültünk a vezető találathoz, de lövése után nagyot védett Hegyi Krisztián. Az újabb, szintén a cseh szélső védő megmozdulása után kimaradt helyzetet góllal büntette az MTK. Szó szerint, hiszen a két csereként beállt játékos „találkozója” után büntetőt ítélt a játékvezető. Ridwan Popoola rántotta le Kata Mihályt, a tizenegyesből Molnár Ádin duplázott.
A hosszabbítással együtt maradt még húsz perc, ez még két fordulatot hozott, hiszen előbb Szőr Levente egyenlített ki, de ez a találat most – szemben a legutóbbi, Zalaegerszeg ellenivel – nem ért pontot, mert Lippai Tibor lábáról a mi kapunkba pattant az ellenfél győzelmet érő találata. A hátralévő időt kivédekezte a vendégcsapat, holott több esély is kínálkozott az egyenlítésre.
Az MTK rossz sorozata szakadt meg, mi november 30-a óta nem tudunk nyerni hazai pályán, és elszalasztottuk annak a lehetőségét, hogy az eddiginél is megnyugtatóbb helyzetbe kerüljünk.
FIZZ LIGA: 19. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–MTK BUDAPEST 2–3 (1–1)
Várkerti Stadion, 1250 néző, v.: Rúsz (Bornemissza, Aradi)
KISVÁRDA: Popovics – Nagy K. (Lippai, 75.), Jovicic, Oláh B., Chlumecky – Melnik (Popoola, 58.), Szőr – Cipetic (Matanovics, 58.), Mesanovic (Novothny, a szünetben), Bíró B. – Jordanov (Pintér F., 75.). Vezetőedző: Révész Attila
MTK: Hegyi K. – Varju, Beriasvili, Szépe, Vitályos – Horváth A., Németh H. (Armalas, 85.) –Kerezsi (Kata M., 63.), Átrok (Jurek, 63.), Molnár Á. (Kovács P., 91.) – Polievka (Németh K., 63.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Molnár Á. (0–1) a 10., Bíró B. (1–1) a 28., Molnár Á. (11-esből, 1–2) a 74., Szőr (2–2) a 79., Lippai (öngól, 2–3) a 82. percben
A gólok története
10. perc: Németh Hunor ugratta ki a bal oldalon Molnár Ádint, aki bevezette a labdát a tizenhatoson belülre, majd hét méterről ballal a bal alsó sarokba lőtte, 0–1.
28. perc: Jovicic végzett el jobbról partdobást, a kapu előterébe hajított labdáját Beriasvili kifejelte, a labda visszakerült Jovicichoz, aki középre adott, ami után Mesanovic hat méterről a lécre fejelte a labdát, a kipattanóból Bíró Bence megelőzte Varjut, és négy méterről jobbal a kapu közepébe lőtte, 1–1.
74. perc: Horváth Artúr baloldali szögletrúgása közben Popoola a tizenhatoson belül lerántotta a labda felé mozgó Kata Mihályt. A büntetőből Molnár Ádin jobbal a jobbra vetődő Popovics mellett a kapu közepébe gurította a labdát, 1–2.
79. perc: Matanovics jobbról bal külsővel adott középre, a Beriasvili által kifejelt labdát Oláh Bálint bólintotta vissza a kapu elé, ahonnan Vitályos fejéről a bal oldalon helyezkedő Szőr elé került a labda, ő pedig tíz méterről jobbal úgy tekert a bal alsó sarokba, hogy a labda Szépe lábai között is áthaladt, 2–2.
82. perc: Jurek húzott jobbról befelé, keresztbe lőtt labdájára az ötös túloldalán egyszerre érkezett Molnár Ádin és Lippai, a labda végül Lippai lábáról került a jobb alsó sarokba. Öngól, 2–3.


