Kétszer kettő, az most három

Ketten dupláztak a forduló válogatottjaiban, de van még más is a legjobbak csapatában.
Két játékosunk, az újra betaláló védőnk, Bernardo Matic és a három gólpasszt kiosztó Soltész Dominik egyaránt bekerült a Nemzeti Sport és a csakfoci.hu platformján a 26. forduló válogatottjába. Rajtuk kívül van egy harmadik játékosunk is, akinek a nevét ott találjuk az álomcsapat környékén, mondjuk annak kispadján, hiszen a csereként beállva a Szentlőrinc ellen győztes (4–3) gólt szerző Gyurkó Mátét a csakfoci.hu a cserék közé jelölte.
A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA – NEMZETI SPORT:
A 26. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA – CSAKFOCI.HU:
Utóbbi portál szövegesen így indokolta meg játékosaink beválogatását.
Bernardo Matic: „Az NB II leggólerősebb belső védője, aki ezúttal is betalált. Nem csoda, ha az ellenfél edzője is úgy nyilatkozott róla, hogy készültek rá, de egyszerűen így sem tudtak ellene mit tenni.”
Soltész Dominik: „Három gólpasszal segítette a Várdát ahhoz, hogy már csak egyetlen lépésre kerüljenek az NB I-be való visszajutástól.”
Gyurkó Máté: „A cserékkel alapvetően ezúttal nem volt elégedett Révész Attila, azt persze aligha bánta, hogy 22 éves játékosa a 91. percben megnyerte a Várdának a hétgólos őrületet.”
A borítófotón: Harmadik gólunk szerzőjének, Bernardo Maticnak (4) a köszöntésére a gólpasszt jegyző Soltész Dominik (jobbra) is érkezett
Fotó: Móricz Csaba

