Kétgólos vereség

U16-os csapatunk a listavezető Vasas vendége volt. EDZŐI NYILATKOZATTAL
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 12. FORDULÓ
Vasas Kubala Akadémia–Várda LA 2–0 (0–0)
VLA: Herc B. – Sivak, Omelcsenko, Fodor Á., Hodovanec, Gombkötő (Oláh K., 82.), Szarvas M. (Volvacs, 79.), Nagy M., Kovbaszjuk, Kiss R. (Harsányi L., 82.), Szencsenkov. Edző: Katona György
Gól: Szendeff (76.), Strebek (82.).
Kiállítva: Omelcsenko (45.), Szencsenkov (90.).
Katona György: – Két részre kell bontani ezt a tanulságos mérkőzést, amit egy jó képességű, erős fizikumú csapat ellen játszottunk. Azt gondolom továbbra is, hogy ez a Vasas az egyik érmes csapat lesz a szezon végeztével. Míg 11-11 ellen folyt a játék, addig egy kiegyenlített meccs volt, próbáltunk futballozni és azokkal a variációkkal bontani, amit megbeszéltünk. Ezekből kialakultak azok a lehetőségeink az első félidőben, amivel, ha jobban sáfárkodunk, akkor előnnyel mehettünk volna a szünetre, de csak az ellenfél kapufájáig jutnunk. Jött a kiállítás egy fegyelmezetlenség után, innen egy másik mérkőzés kezdődött. A szünetben megbeszéltük mit kell játszani emberhátrányban, ezt a srácok 30 percig szinte hiba nélkül végrehajtották. Ebben a periódusban is megvolt a kontráinkban a veszély, több szögletig is eljutottunk, volt sansz a gólszerzésre. A végén az ellenfelünk cserékkel tudott frissíteni, ez döntőnek bizonyult és két hiba után eldőlt a három pont sorsa. Gratulálunk a Vasasnak és sok sikert kívánunk a továbbiakban.

