Két védő és egy középpályás
Igazi kapitány, 13 labdaszerzés és hat tisztázás – emiatt kerültek be a forduló válogatottjaiba játékosaink.
Három játékosunk került be a 20. forduló válogatottjaiba, összesen két fórumon. A csakfoci.hu Aleksandar Jovicicot és Ridwan Popoolát jelölte a játéknap legjobbjai közé, míg az M4 Sport Oláh Bálint mellett tette le a garast.
FIZZ LIGA 20. FORDULÓ – A CSAKFOCI.HU VÁLOGATOTTJA:

Játékosaink beválogatását így indokolta a szakportál.
Aleksandar Jovicic: „Igazi csapatkapitánya volt együttesének, rengeteget dolgozott, sokat volt játékban, folyamatosan segítette a támadásokat, helyzeteket is teremtett és ő maga is veszélyeztetett.”
Ridwan Popoola: „Nagyon hasznosan játszott a kisvárdai középpályán, 13 labdát szerzett, a gyorsasága pedig néha egészen látványos és kiemelkedő volt.”
FIZZ LIGA 20. FORDULÓ – M4 SPORT:
Oláh Bálint beválogatásának indoklása: „Oláhnak a Diósgyőr elleni találkozó mindössze az ötödik fellépése volt az idény során, a vasárnapi párharc során mindenesetre kiemelkedett: 54 passzkísérlete a második legtöbb volt a teljes mezőnyben, ebből 44 sikeres volt. Emellett volt tíz nyert párharca (nyolc földön, kettő levegőben), de négy szerelés, valamint hat (!) tisztázás is odakerült a neve mellé.”



