Két meccs már pénteken

2025-09-04 13:34:18
VLA

Hazai pályán szerepel a Várda LA U19-es és U14-es csapata. BEHARANGOZÓ

Az utánpótláshétvége már pénteken kezdetét veszi, a Várda LA két csapata is pályára lép, mindkettő hazai környezetben, a nagyobbak a Várkertben, a kisebbek a Városmajor úti létesítményben. Az U19-esek az alapcsoportban a hozzájuk hasonlóan győzelemmel kezdő Szolnokot fogadják, míg az U14-eseknek ez lesz a premierjük, akár csak ellenfelüknek, az MTK-nak.


MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAP, 2. FORDULÓ

Péntek, 14.00: Várda LA (1.)–Szolnoki MÁV UFC (2.)

Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – A Szolnok érkezik hozzánk a bajnokság első hazai mérkőzésére. Egyetlen célunk van, mindenféleképpen győzni szeretnénk, emellett jó játékot bemutatni. A heti felkészülés rendben volt, a srácok motiváltak, úgyhogy pozitív előjelekkel várjuk a mérkőzést.




MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 2. FORDULÓ

Péntek, 13.00: Várda LA–MTK Budapest

Oláh Levente, a VLA edzője:Mint mindenki, mi is vártuk már a bajnoki rajtot, de nem számítottunk rá, hogy létszámban ennyire elfogyunk majd a kezdésre. Hét játékosunk hiányzik majd különböző okok miatt, ami egyáltalán nem ideális. Megpróbálunk a lehető legjobban felkészülni és mindent megtenni a jó eredmény elérése érdekében.



Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
ETO FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-10-26 12:45
Fizz Liga, 11. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kolorcity Kazincbarcika SC
0-1
0-1
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd, Városi Stadion
2025-10-19 13:15
Fizz Liga, 10. forduló