Ismét Kisvárdán az U19-es válogatott

Újabb Európa-bajnoki selejtezőt játszanak a stadionban, kedden Izland az ellenfél. A belépés ingyenes.
A múlt szerdai magyar–osztrák (1–3) mérkőzés után kedden újra a Várkerti Stadionban játszik U19-es válogatottunk az Európa-bajnoki selejtező elitkörének 1. csoportjában, a záró, harmadik fordulóban. A mérkőzés ezúttal 15 órakor kezdődik, ellenfelünk Izland lesz.
Az első fordulóban, Kisvárdán az osztrákoktól szenvedtek 3–1-es vereséget a mieink, azóta pedig szombaton is pályára léptek, akkor Dániától kaptak ki 1–0-ra Nyíregyházán. Ezekkel az eredményekkel eldőlt, hogy a mieink nem juthatnak tovább, és nem lehetnek ott a korosztály romániai kontinenstornáján. A keddi ellenfél, Izland ugyancsak két vereséggel jött ki a Dánia (0–2) és Ausztria (1–3) elleni mérkőzésekből, így a magyarokhoz hasonlóan pont nélkül állnak két forduló után, a mieink kevésbé rossz gólkülönbségük (1–4, illetve 1–5) révén előzik meg az északiakat a tabellán.
Válogatott meccs azonban nem lehet tét nélküli, ezen a mérkőzésen a csoport harmadik helyét lehet elérni, és persze azt, hogy hazai pályán ne győzelem nélkül zárjuk a küzdelmeket.
A belépés ingyenes, a sulikból a kicsengetés után várjuk a diákokat, akik a stadion B2-es, B3-as és B4-es szektoraiban foglalhatnak helyet.

